|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 58 találat | lapozás: 1-30 | 31-58 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dragomán György 2015. március 26.Van mit, van hol, de ki?Hozzájuthatnak-e a legújabb magyar könyvekhez azok, akik nem tudják megengedni maguknak a kiadványok megvásárlását? Milyen ma az olvasási kedv Erdélyben? Az Erdélyi Napló könyvtártúrán járt. Az elektronikus könyvek terjedésével leáldozóban lévőnek tűnik a nyomtatott kiadványok népszerűsége. Egyre kevesebb családban gyűjtik a könyveket, egyrészt, mert a fiatalabb generációk nem tartanak rá igényt, másrészt mivel egyre drágábbak – legalábbis a bérekhez mérten. Aki mégiscsak szeretne kézbe venni hagyományos kiadványokat, annak marad a könyvtár. Kicsi, majd nagy olvasók Diákok számára – főleg a házi olvasmányok tekintetében – az iskolai könyvtár a könyvekhez való legkézenfekvőbb hozzáférési mód. „Nálunk a kötelező házi olvasmányok mind megtalálhatók” – jelenti ki a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója, Solymosi Zsolt. A több mint 10 ezer kiadványt számláló, nemrég felújított könyvtárban Feischmidt Ildikó könyvtáros kalauzol végig. Az állomány kissé megcsappant, mióta szétköltözött a korábban egyazon épületben működő unitárius gimnázium és a Brassai Sámuel Líceum. Még mindig sok a régi rendszerben vásárolt kötet, amelyeket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kölcsönöznek ki a diákok. Az állomány mintegy 70 százaléka olyan kiadvány, amelynek tartalma mára elavult. A frissítést magánadományokból, hagyatékokból, csekély állami pénzből, valamint az iskolát támogató Pro János Zsigmond Szövetség révén végzik. És nem is akárhogyan: a látogató meglepődik, hogy a polcon ott találja például Dragomán György nemrégiben megjelent, nagy sikerű Máglya című regényét is, amely egyes könyvesboltokban már elfogyott. Az 1–4. osztályosok a könyvtár leglelkesebb látogatói, tudjuk meg Feischmidt Ildikótól, 5–8. osztályban lanyhul az érdeklődés, de kilencediktől ismét gyakran megfordulnak a diákok a könyvek birodalmában. Érdekességként: az unitárius kollégium minden évben könyvkavalkádot szervez, amikor ingyen el lehet vinni a könyvtár és a diákok által felajánlott plusz példányokat. Nem sokban különbözik a helyzet a Brassai Sámuel Líceumban sem. Könyvtáruk valamivel több mint 30 ezer kiadványt tartalmaz, a gond itt is az, hogy nagy részük még az elmúlt rendszerben került leltárba. Az iskola könyvtárosa, Pop Adrián sem panaszkodik a diákokra, nagyon sok fiatal keresi fel, és nem csak a házi olvasmányok érdeklik őket. A kiadók sem adják ingyen A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a könyvtár, a hozzá kapcsolódó nyelviskola és nyelvvizsgaközpont 1992-ben kezdte meg tevékenységét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Könyvtári Szakosztályának intézményeként. Az alapítvány saját tulajdonú kolozsvári székházában mintegy 60 ezer kötetes, egyetemi oktatást is kiszolgáló könyvtár működik, olvasóinak zöme Kolozsvárott tanuló magyar egyetemi hallgató és középiskolás diák. Egyik beszerzési forrásuk a Márai-program, amelynek keretében különböző kiadók köteteiből rendelhetnek ingyenes példányokat egy-két alkalommal egy évben. A gond az, hogy csak bizonyos, a kiadók listáján szereplő kiadványokat rendelhetnek meg, amelyek nem mindig találkoznak a diákok, illetve a többi olvasó igényével. „Évekkel ezelőtt a kiadók még megengedhették maguknak, hogy új kiadványaikat elküldjék a könyváraknak is, de ez ma már nem működik” – mondja Miklós Erika könyvtáros. Az olvasók száma így évről évre apad – noha ennek elsősorban nem a könyvtári állomány az oka. A közkönyvtár nem csak könyvtár A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Háromszék közkönyvtárának története a reformkorig nyúlik vissza. A főszékhelyen található három olvasószolgálati részleg és a városban működő fiókkönyvtár több mint 220 ezres összállománnyal áll az olvasók rendelkezésére. A megyei könyvtár jelenlegi szervezeti formájában 1974 óta működik, és a Kovászna Megyei Tanács fennhatósága alá tartozik. „A közkönyvtárak egy ideje nemcsak könyves intézményekként működnek, hanem egyéb szerteágazó feladatokat is végeznek az olvasásra nevelés és a kulturális rendezvények során. A könyvtárba beiratkozottak száma jelenleg mintegy nyolcezer főre tehető, azaz Sepsiszentgyörgy lakosságának közel 16 százaléka aktív könyvtárlátogató” – tájékoztat Szonda Szabolcs igazgató. A könyvtár állományának több mint fele magyar nyelvű, a szakkönyvek némileg túlsúlyban vannak, de a szépirodalom is több mint 100 ezer kötetet tesz ki. Az állománybővítés érdekében a pénzalapot negyedévekre osztják be, és bizonyos rendszerességgel vásárolnak. Közben folyamatosan zajlik a felmérés arról, mire van szüksége a könyvtárnak, ebből a célból úgynevezett hiánylisták készülnek, amelyeket a különböző részlegeken megbízott kollégák frissítenek. „Évente mintegy nyolc-tíz alkalommal vásárolunk, van, amikor a kiadótól, máskor a könyváruházaktól vagy akár az internetről” – mondja az igazgató. A magyar, román és más nyelvű könyvek, periodikák, dokumentumok mellett 2669 elektronikus dokumentum is az olvasók rendelkezésére áll. A statisztikák szerint az egyéni igénylések száma évente mintegy 75 ezerre tehető. A könyvtár rendszeres látogatói főként az 5–8. osztályos diákok, illetve az idősebb korosztály, a középkorúak kisebb száma vélhetően a munkával és egyéb elfoglaltságokkal is magyarázható. Magyar kiadványok a rengetegben Többemeletes épületben található Kolozsváron a megyei könyvtár. Néhány éve költözött ki a városközpontból a külvárosba, azóta megcsappant a látogatók száma – mondják a könyvtár illetékesei. Kolozs megye megközelítőleg 700 ezer lakosának 15 százaléka magyar, ennek ellenére a magyar könyvek a világirodalom címszó alá vannak besorolva. Nem csoda, hogy elvesznek az egyéb nyelvű publikációk rengetegében: mindössze négy-öt könyves szekrény áll a magyar részleg rendelkezésre. Floarea Elena Mosoiu, a könyvtár aligazgatója pontos számmal is szolgál: 16 487 magyar könyvcím áll az olvasók rendelkezésére, az összállomány 8 százaléka. Ugyanakkor a 30 ezer rendszeres könyvtárlátogató 6,5 százaléka magyar anyanyelvű, ami nagyon kevés a megye magyar lakosságához képest. 2014-ben 318 új magyar nyelvű kötetet vásárolt a könyvtár, ez csupán 3 százaléka az újonnan beszerzett könyveknek. A megyei könyvtár egyik beszerzője szerint igyekeznek a lakosság nemzetiségi összetételével arányosan beszerezni a könyveket – csakhogy ez, ahogyan az adatokból is kitűnik, nem mindig sikerül, és nem is igen látszik. Olvasói apokalipszis Elkeserítő helyzetképet mutatnak a romániai olvasási szokásokról készült statisztikák. Egy nemrég készült kimutatás szerint az összlakosság fele egyáltalán nem olvas könyveket. Egy évtized alatt 30 százalékkal csökkent a könyvtárak száma, hasonló mértékben azoké, akik köteteket kölcsönöznek. Ezzel szemben a franciák 90 százaléka havonta elolvas egy könyvet, egy bestseller 1,5-2 millió példányban fogy el. A finnek 77 százaléka évente legalább egy könyvet megvásárol, Romániában az arány 24 százalék. A romániai megkérdezettek egynegyede soha életében nem vásárolt könyvet. Milliós állomány, újságolvasó nyugdíjasok Kolozsvár legjelentősebb könyvtára – amely könyvállományában messze felülmúlja a 700 ezer kötetes megyei könyvtárat – a közismert nevén egyetemi könyvtár. Megalakulása pillanatában, 1872-ben, a Kolozsvári Tudományegyetem könyvtára több mint 11 ezer kötetet számlált, amely felölelte Joseph Benigni főhadvezérségi titkár hagyatékát, a régi királyi jogakadémia és az orvos-sebészeti intézet könyvtárát, illetve a főkormányszék levéltárát. Ehhez kapcsolódott az Erdélyi Múzeum-Egyesület mintegy 40 ezer kötetből álló könyvtára, amelyet az újonnan alakult intézmény rendelkezésére bocsátott. Jelenleg a négymillió körüli összállomány a tudományok valamennyi területét felöleli, a gyűjtemény tematikájában és információhordozók tekintetében enciklopédikusnak tekinthető: könyvek és régi könyvek, kéziratok, időszaki kiadványok, térképek, metszetek, fényképek, képeslapok, apró nyomtatványok, kották, különböző audiovizuális és elektronikus dokumentumok, valamint adatbázisok alkotják. „Mintegy 50 ezer beiratkozott olvasónk van” – ismerteti a helyzetet ifj. Györfy Dénes könyvtáros. Hogy a könyvtári állományban hány magyar nyelvű kiadvány található, arról nincs külön adat, 1918-ig gyakorlatilag csak magyar nyelvű kiadványok voltak az egyetemi könyvtárban, közöttük ma is találhatók 16–17. századi dokumentumok, kéziratok. A ritkaságokat természetesen nem lehet hazavinni, de valamennyi kiadvány a kutatók rendelkezésre áll. Van a könyvtárnak kölcsönző részlege is, sok diák és nyugdíjas pedig az egyetemi könyvtárba jár napi- vagy hetilapokat olvasni. Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2015. május 15.A diktatúra gyermekhangjai – Dragomán György MarosvásárhelyenVallomásokkal, felolvasással, játékkal tarkított közönségtalálkozón vett részt szerda este a marosvásárhelyi G. kávézóban Dragomán György író. Az irodalom hazatalál címmel kortárs szerzők szülőhelyén és fontos helyszínein forgat kisfilmeket a Litera irodalmi portál. Ez alkalommal a vásárhelyi származású, Budapesten élő Dragomán Györgyöt, A pusztítás könyve, A fehér király és a Máglya szerzőjét kísérték el szülővárosába, ahol azokat az utcákat, tereket és helyeket járták sorra, amelyek fontosak voltak számára, illetve amelyeket elraktározott emlékezetében. „Létezik jó és rossz emlékezet, de nem biztos, hogy mindig a jó a jó, mert van, amikor a rossz a jobb” – fogalmazott Dragomán. A kultúrkocsma megtelt érdeklődőkkel. A beszélgetőtárs Csutak Gabi kérdéseire az író elmondta: első regényét, A pusztítás könyvét hat éven át írta, de úgy, hogy senki nem tudott róla, titkolta ugyanis, hogy írónak készül. Aztán megjelent a könyv, és a tévében interjút készítettek vele, megkérdezték, mit írjanak a neve alá, mire azt kérte, írják azt, hogy író. Ettől fogva írónak számított, aki többé nem titkolta ezt a minőségét – idézte a kezdeteket Dragomán. A fehér király című regényét harminc nyelvre fordították le. A harminc kötet ott van a polcán, de ettől még az írás nem lesz könnyebb, nem segít a mondatok megfogalmazásában. A fordítással kapcsolatban elhangzott, hogy sok tisztázásra váró aprósággal megkeresték a fordítók, ám szerinte a lényeg nem ezen van, hanem az írás ritmusán, azon, hogy a fordítónak sikerül-e az eredeti ritmust felvennie, úgy lüktet-e a más nyelvre lefordított regény, mint az eredeti. A harmadik regény, a Máglya kilenc évvel A fehér király után, tavaly jelent meg. Kiderült: ezentúl már nem kell ilyen sokat várni egy-egy kötetre, ugyanis Dragomán párhuzamosan több könyvön is dolgozik, lesz regény, novelláskötet is, három-négy bizonyosan a következő években. Míg A fehér király egy fiú hangján szólal meg, a Máglya egy fiatal lányén. Mindkettő a diktatúra emlékeit dolgozza fel, ahogy a készülőben lévő harmadik is, amely lezárja ezt a témát. „Hogy miért gyerekhangon? Mert a diktatúrában a hatalom mindenkit gyereknek tekintett” – fogalmazott az író. A Litera, a Világháló-Irodalom Alapítvány és a marosvásárhelyi Látó folyóirat által szervezett találkozó végére egy kis meglepetésjátékot is tartogattak az egybegyűlteknek: kérdéseket tettek fel Dragomán György életével kapcsolatban, a leggyorsabban válaszolók pedig egy-egy kötetet nyertek. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2015. május 16.Néha jó rosszul emlékezni"Dragomán György Marosvásárhelyen Az irodalom hazatalál – ez a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében kortárs magyar szerzők szülőhelyein és fontos helyszínein forgat kisfilmeket a Litera irodalmi portál. A legutóbbi alkalommal Dragomán György József Attila-díjas írót, az egyik legnépszerűbb kortárs – több mint harminc nyelvre lefordított – szerzőt kísérték el szülővárosába, Marosvásárhelyre a szervezők, ahol e hét szerda estéjén várta telt házas közönség. A Litera, a Világháló-Irodalom Alapítvány és a Látó szépirodalmi folyóirat közös estjére a G Caféban került sor. Az estet Szabó Róbert Csaba, a Látó szerkesztője vezette fel, aki elmondta: nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy amikor valaki színvonalas irodalmi estet szeretne szervezni Marosvásárhelyen, a Látót és a G Cafét keresi meg először. – Amikor Bartis Attila irodalmi estjét láttuk vendégül, kiderült: az ugyancsak marosvásárhelyi születésű szerző harminc éve nem járt szülővárosában. A családjával 1988-ban emigráló Dragomán Györgynek nem kellett ennyit várnia: a kétezres évek közepén a Félszigeten volt már szerzői estje. Reméljük, hogy az irodalom valóban hazatalál – mondta Szabó Róbert Csaba, majd Nagy Gabriellaa Litera programsorozata kapcsán hozzátette, Az irodalom hazatalál projektet 2011- ben találták ki, akkor Szálinger Balázst kísérték el. Végül Dragomán György beszélgetőpartnere, Csutak Gabi vette át a szót. Az írói léttel, az egykori Marosvásárhellyel, a kitelepedés kényszerével, a számos fordítással, a három regénnyel (A pusztítás könyve, A fehér király, Máglya), a népszerűséggel kapcsolatos, sztorikban nem szűkölködő, jó hangulatú beszélgetés során elhangzott: Dragomán György egy képzeletbeli Marosvásárhelyt teremtett magának, egy igazi autonóm világot. Íróvá válása is akkor kezdődött, amikor 1988-ban búcsúzni, majd emigrálni kellett. – Meg kell tanulni jól emlékezni. De mikor emlékszünk jól? Ez az a kérdés, amely a kezdetben is foglalkoztatott. Mert néha rosszul emlékezni jobb, mit jól emlékezni. Apám is írt és közölt az Igaz Szóban. Sokat beszélt arról a regényéről, amit végül sohasem írt meg. Amikor A pusztítás könyvét írtam, valószínűleg ennek a hatására döntöttem el, hogy nem szólok senkinek róla, csak ha elkészültem vele. Elég nehéz volt, mert vagy hat évig írtam. Nem is szoktam belőle felolvasni. Azt a regényt akartam megírni, amit ő nem írt meg. Neki ajánlottam. Ami az egyetemi éveket illeti, teljes bizonyossággal tudtam, hogy olyan filozófus akarok lenni, aki regényeket ír. A szabadságról akartam elméleteket gyártani, de ezt végül nem tudtam megtenni. Otthagytam a filozófiát, és megírtam a könyvet. A szabadság és a diktatúra viszonya azonban azóta is fontos téma a könyveimben. A második kötetnek, A fehér királynak már minden részletét közöltem írás közben. Többé nem vagyok hajlandó félni, azóta mindent közlök, amit leírok. Ha regény készül. Arról úgyis csak akkor vevődik észre regény mivolta, amikor már bekötve megjelent. Nagyon empirista vagyok, érdekel az idő, a pillanatok és azok felépítettsége. A regény minden egyes szövege önálló novellaként is olvasható, de a szövegek hálószerűen utalnak egymásra. Nem vagyok módszeres író, cédulákra jegyzetelek, ezen cédulákra írt történetek közül sok bekerült A fehér királyba. A koncepció számomra elsősorban technikai nézőpont. Képeket látok, ezekből lesznek a történetek, közöttük sok olyan, amelyek számomra is meglepetést jelentenek. Én azt tanácsolom, hogy aki írni szeretne, próbáljon meg fordítani előtte. Én is konzultálok a fordítóimmal, vannak dolgok, amiket meg kell magyarázni. Sok mindent, amit leírok, a magyarországi olvasók sem értenek. Például: kalorifer. Beleragadtam a nyolcvanas évek marosvásárhelyi gyereknyelvébe, és erre csak utólag jöttem rá. De nem változtattam semmit, pedig azóta is mindenféle tárgyról kérdezgetnek. De a fordítás nem emiatt rettenetesen nehéz dolog, egy jó szövegnek az idegen kifejezésektől függetlenül is működnie kell. A legnehezebb a ritmus kialakítása, hogy a kötet más nyelven is olyannak tűnjön, mint az eredeti, mintha azon a nyelven is én írtam volna. Iszonyatos munkát végeznek a fordítók, hiszen nagyon fontos, hogy a mondat éle ugyanolyan legyen – mondta a felolvasásokkal színesített beszélgetés során Dragomán György, aki köteteinek népszerűsége kapcsán elárulta: jó látni, hogy az emberek szeretik, tudják szeretni a könyveit. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 13.Könyv és jegyzőkönyv – könyvheti megnyitóbeszédEgy kézzel írt házkutatási jegyzőkönyv került elő nemrég édesanyám költözésének köszönhetően, rajta egy lista azokról a könyvekről, amelyeket elkobozott tőlünk a román belbiztonság két kádere még Marosvásárhelyen, valamikor 1987-ben. Emlékszem, ahogy kissé megilletődve álltak a szüleim négyezer kötetes könyvtára előtt, találomra huzigálták kifele a könyveket az egész falat betöltő könyvespolcról, ami aztán az áttelepülés előtt töredékére zsugorodott, hiszen csak fejenként ötven könyvet hozhattunk magunkkal, és amúgy sem lett volna ildomos magyar könyveket Magyarországra visszahozni Erdélyből. A könyv akkor már csempészárunak minősült, veszélyes tárgy volt. A hatalom éppen úgy gyűlölte és félte a könyveket, mint a kötelezően regisztráltatott írógépeket, a bezúzott könyvekből vécépapírt csináltak, néha-néha szavak árnyékai tűntek fel az amúgy szintén hiánycikknek számító tekercseken. Úgy tudtuk, a vécépapír felvizezve a parizert alkotó húsmasszába kerül, így válik az ige testté, mondtuk, nevetni próbáltunk, nevettünk. Sokszor eszembe jut az a pillanat, ahogy ők ketten ott állnak a könyvespolc előtt, és nem tudják eldönteni, hogy mégis mit kobozzanak el. Egyikük fellép a hokedlire is, a legfelső polcon lévő, nehezen elérhető könyvek között is keresgél, lead néhányat a társának, hümmögve forgatják a köteteket, tanácstalanok. Fájdalmasan szomorú és abszurdan vidám pillanat ez egyszerre, benne van a magát mindenhatónak gondoló hatalom totális arroganciája és teljes kudarca is: bármit elkobozhatnának, csak ahhoz, hogy bármit elkobozhassanak, tudniuk kellene, mi is az a bármi. Keresnek valamit, de nem tudják, hogy mit is keresnek. Csak azt tudják, hogy lennie kell ott valaminek, de hiába van ott a szemük előtt, nem látják, nem veszik észre. Édesanyám, aki nemcsak tanár, hanem könyvtáros is, azt kérdi tőlük, mit keresnek, hátha segíthet. Megismerem a mondatot, ugyanaz, amit a könyvtárban használ, amivel a tanácstalan kisdiákokat kérdezi, hogy mégis, mit olvasnának. A káderek hárítanak: tudják ők nagyon jól, hogy mit keresnek, hazudják, aztán találomra kihúznak pár könyvet a polcról, közlik, hogy ezeket állambiztonsági okokból elkobozzák, még jegyzőkönyvet is írnak róla, aztán elmennek. A megtépázott könyvespolcot nézem. Megtanulom életem legfontosabb leckéjét: a hatalom buta, analfabéta, nem tud olvasni, legfeljebb csak úgy tesz, mintha tudna, még ha elolvas valamit, akkor se érti meg, hogy mit olvas, mert igazából csak önmaga érdekli. Mindenben csak saját magát keresi, mindenhol önmaga torz tükörképére vadászik, azt hiszi, mindenhez köze van, pedig valójában önmagán kívül nincsen köze semmihez. Akkor még előttem van Orwell és Koestler és Szolzsenyicin és Kafka olvasása, a könyvespolcot nézem, és megértem, hogy a polcon a szabadság van, a könyvek gerincei mögött egész világok rejtőznek, olyanok, amiket se megérinteni, se megérteni, se megsemmisíteni nem fog tudni soha a hatalom. Megértem, hogy a világon az írók a legszabadabb emberek, és azt is megértem, hogy utánuk mindjárt az olvasók következnek. Azóta is ez számomra a szabadság legfontosabb és legelemibb gesztusa, hogy bármit és bármikor választhatok, hogy nemcsak szabadon írhatok, hanem szabadon olvashatok is. Akkor vagyok szabad, ha senki sem szólhat bele abba, amit leírok, és abba se, hogy mit olvasok. Ha szabadon dönthetek, ha a magam számára választhatok, és nem a rám kényszerített hatalom szempontjai szerint kell válogatnom gondolatokat, szavakat, könyveket. Könyvek között állunk itt, a könyv ünnepén, nem szabad hát elfelejtenünk, hogy a könyvek gerince mögött a szabadság van, hogy a mozdulatban, ahogy bármelyiket kinyithatjuk, a szabadság van, az, hogy bármit és bármikor olvashatunk, a szabadság legkézzelfoghatóbb bizonyítéka. Ha mi nem adjuk, senki tőlünk el nem veheti. Éljünk vele. Olvassunk bátran, olvassunk szabadon! A könyvhetet megnyitom. Dragomán György Elhangzott június 4-én Győrben, az Ünnepi Könyvhét vidéki megnyitóján. A szöveg a József Attila-díjas író honlapján található. Népújság (Marosvásárhely) 2015. augusztus 17.Kolozsvártól Nápolyig, San DiegóigAhol a 20–21. században magyar írók éltek, élnek, szerte a nagyvilágban. A Kolozsvári Magyar Napok kiemelkedő irodalmi eseményére kerül sor augusztus 20-án du. 4 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/Napoca utca 16. szám alatti, emeleti előadótermében: bemutatjuk a Valahol van egy város című ünnepi könyvet. Meghívott szerzőink beszélnek élményeikről: András Sándor a Budapesttől az Egyesült Államokig vezető útról, Csapody Miklós Sopronról és Selmecbányáról, Markó Béla és Kelemen Hunor Erdélyről és Bukarestről, Láng Zsolt Marosvásárhelyről és Berlinről. Lászlóffy Aladár címadó versét, Esterházy Péter, Dragomán György és Szörényi László prózáját Bíró József színművész előadásában hallhatja a közönség. Házigazda: Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 19.Urbán Erik: úgy érzem, itthon vagyokUrbán Jánosként látta meg a napvilágot 1981. január 1-jén a Szatmár megyei Krasznabélteken. Bármennyire is meglepően hangzik, gyermekkorának volt olyan időszaka, amikor nem szeretett ministrálni. Ma ő a csíksomlyói kegytemplom igazgatója. „Hogy mikor mi szerettem volna lenni, az változott, mint minden gyermeknél. Az is megfogalmazódott, hogy pap szeretnék lenni, csakhogy én nem szerettem ministrálni. Aztán egy új plébánost helyeztek a faluba, és ő kérte, hogy minden fiú járjon ministrálni. Úgy beleszoktam én is és a társaim is, hogy reggel nyolctól mentünk a halottas misére ministrálni, és csak utána iskolába” – emlékszik vissza Urbán Erik ferences szerzetes. Mint felidézte, tulajdonképpen a középiskola utolsó évében fogalmazódott meg benne egy iskolai lelki napon, hogy szerzetes is lehetne. Aztán megismerkedett egy, Jézus Szíve Népleánya nővérrel, akitől olvasnivalót kért. A tőle kapott három könyv közül az egyik Carlo Carrettónak az Én, Ferenc című kötete volt, amelynek elolvasása után még határozottabban érezte, hogy úgy szeretne élni, mint Szent Ferenc. „Mikor én ezt többeknek elmondtam, nagy ellenállásba ütköztem. Megharcoltam ezért a hivatásomért. De kellett ez a harc, hogy bennem tisztázódjanak a dolgok. Most is úgy érzem, hogy itthon vagyok, boldog és kiegyensúlyozott. Nincs hiányérzetem, amit csinálok, nem fogcsikorgatva teszem” – mondja. Aztán a végső döntés egy szentségimádáson történt – folytatja –, amelyre már azzal a szándékkal ment, hogy megbizonyosodjon, mivé kell lennie. „Ott megbizonyosodtam. Annyira, hogy az osztálytársaim meg is kérdezték, mi történt velem a szentségimádáson, mert más vagyok, mint amikor megérkeztem. Akkor mondtam is nekik, hogy most már tudom, hogy ferences leszek.” Így aztán az ifjú Urbán János 2000 augusztusában kérte felvételét a Szent István királyról elnevezett erdélyi rendtartományába, 2000–2001-ben jelölt volt Csíksomlyón, majd 2001–2002-ben novícius a magyarországi Szécsényben. „Ez az az év, amikor az ember a szerzetességre készül: délelőtt tantárgyak vannak, délután valamilyen munka. Ez az év igazából egy nagy lelki gyakorlat. Visszafogottabban éltünk, csak a szülőkkel tartottuk a kapcsolatot, azt is csak havonta egy alkalommal, levél formában, ennek ellenére nem börtönévre kell gondolni” – mondja határozottan. „Miután véget ér a noviciátus és még mindig erős az elhatározás, illetve az elöljárók is úgy látják, hogy alkalmas vagyok a szerzetesi életformára, a szerzetességre, letesszük az első fogadalmat. A noviciátus elején már rendi ruhát öltünk, ha akar, az ember nevet választ, én az Erik nevet vettem föl. A fogadalmakat évente újítjuk, körülbelül hat év telik el, amíg valaki a jelentkezéstől az örök fogadalomig eljut” – meséli. Urbán Eriket 2007-ben szentelték diakónussá Gyulafehérváron, egy évre rá volt Csíksomlyón a papszentelés. Első kinevezését Kaplonyba kapta, négy évvel ezelőtt pedig Csíksomlyóra helyezték. Állítja, meghatározó Csíksomlyó az életében, úgy érzi, őt a Gondviselés hozta ide, és teszi, amit jónak lát. Urbán Erik ferences szerzetes elmondása szerint a napi rend minden kolostorban egyforma. Csíksomlyón reggel hét órakor van a közös ima, aztán fél nyolctól reggeli szentmise következik, ezt követi a közös reggeli, majd mindenki intézi napi dolgait, feladatait. Háromnegyed egykor újra közösen imádkoznak, majd közös étkezés és a délutáni feladatok ellátása következik. Nyári időszakban negyed héttől közösen a kápolnában imádkoznak, majd aki be van osztva, az bemutatja az esti szentmisét, illetve végzi a gyóntatást. A közös vacsora után kötetlen együttlét van, amikor beszélgetnek, társasjátékot játszanak. A csíksomlyói kolostorban heten vannak, négy pap és három laikus testvér. Kíváncsian kérdeztem, egy ferences szerzetes hogyan ünnepli születésnapját. Erik testvér nevetve jegyzi meg, bár az ő születésnapján tűzijáték van, a Ferences Rendtartományban, de más tartományokban sem szokták a születésnapot megünnepelni, csak a névnapokat. Urbán Erik, ha ideje engedi, kortárs irodalmat olvas, most is kézügynél vannak Dragomán György könyvei, de egy időben szívesen lapozta Szabó Magda regényeit is. Szívesen hallgat verset, sokat biciklizik, néha kocog, és ha teheti, kirándul. Egy ferences szerzetes ruházata három részből tevődik össze – magyarázza. A habitus (csuha), a kaputium (csuklya), valamint az öv, amelyen három csomó található az engedelmesség, a tulajdonnélküliség és a tisztaság hármas fogadalma jelképeként. „Gyerekeknek szoktuk viccesen mondani, azért van három csomó az övön, hogy ne felejtsünk el reggelizni, ebédelni, vacsorázni” – teszi hozzá nevetve. „Nem ajánlom senkinek” – válaszolja határozottan. „Meg vagyok győződve arról, hogy ha valaki csupán egy szerzetesért jön be a rendbe, akkor abból nem lesz hosszú életű hivatás. Kell az Úrjézus iránti szeretet, így nem tudja eltántorítani ettől a hivatástól senki és semmi. Nem mindig rózsás az élet, néha a rózsa tövisei mutatkoznak meg, mindig vannak olyan tényezők, amelyek eltántorítják az embert. Nem szeretek rábeszélni senkit, de ha valaki látva a mi életünket, életformánkat, az egyházban betöltött szerepünket, azt mondja, hogy neki ezt tetszik, tegye rá az életét” – mondja békésen. D. Balázs Ildikó Székelyhon.ro 2015. augusztus 22.Valós és elképzelt városok találkozásaBemutatták a Korunk–Komp-Press legújabb kötetét – Körülbelül egy év alatt készült el a könyv, a szövegek azonban több évtized termékei. Kós Károly írása például, amely először jelenik meg kötetben, körülbelül ötven éve született – hangsúlyozta Kántor Lajos irodalomtörténész csütörtökön délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Korunk–Komp-Press gondozásában frissen megjelent Valahol van egy város című antológia bemutatóján. Mint mondta, a kiadványban több olyan szöveg is olvasható, amelyek főként az utóbbi években láttak napvilágot a Korunk hasábjain; a törzsanyag viszont egészen új, és a Lászlóffy Aladár verse által ihletett gondolat jegyében született. Negyvenhárom író – Kós Károlytól Dragomán Györgyig – valós és elképzelt városát ismerhetjük meg a könyvben, derült ki a rendezvényen, ahol az írások egyfajta kiegészítéseként városélményeikről, városértelmezéseikről mesélt a jelenlévő négy szerző: András Sándor, Csapody Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor. András Sándor költő, irodalomtörténész és -kritikus megannyi városban élt már, köztük Szegeden, Oxfordban, Londonban és Los Angelesben is; otthonosan érzi magát Kolozsváron, mint mondta, séta közben ezúttal is volt alkalma meggyőződni arról, hogy Budapest után a második legjobb magyar városban van. – Az utcák, a forgalom bonyodalma, a könyvesboltok, kávézók, a levegő mind-mind hozzájárul ehhez, ezen felül pedig jelentős kulturális városa Kolozsvár a világ ezen részének – hangsúlyozta. Úgy véli, amikor az ember jól megismer egy várost, rájön arra, hogy az voltaképpen sok város, csak kellő időre és türelemre van szükség. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 23.Hét bemutató és miniévad a magyar színházbanSilviu Purcărete rendező vezetésével már három hete zajlanak a Julius Caesar próbái, a Kolozsvári Állami Magyar Színház 223. évadának első bemutatóját október 9-én tartják a nagyteremben – jelentette be a sajtónak tegnap Tompa Gábor igazgató. Mint mondta, az utóbbi évek zsúfoltsága után, amikor jóformán egymást követték a bemutatók, ezúttal kicsit lassítanak, hogy lehetőségük legyen gyakrabban műsorra tűzni előadásokat, ezáltal művészi szempontból is megfelelő szinten tudják őket tartani. 2016 májusáig összesen hét új produkcióval készülnek, a shakespeare-i tragédia után Franz Kafka Amerika című regényének adaptációja következik, amelyet Michal Dočekal, a Prágai Nemzeti Színház dráma tagozatának művészeti vezetője visz színre. A gyerekeknek is kedveskednek: január közepére időzítették Békés Pál meseregénye nyomán, Béres László rendezésében A kétbalkezes varázsló országos bemutatóját. Akárcsak Silviu Purcărete és Michal Dočekal, Felix Alexa is visszatérő vendég a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Julie kisasszony után pedig ismét Strindberg-darabot rendez: mégpedig A pelikánt, amelynek premierjét 2016 februárjában tartják a stúdióteremben. Több klasszikus rekviemből (Mozart, Verdi, Brahms és mások műveiből) áll össze a Rekviem munkacímű előadás, amelyet a franciaországi származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő Tony-díjas Dominique Serrand rendez. Ősbemutatót is tartogat az évad, Dragomán György Kalucsni című drámáját Szász János, a Woyzeck, a Witman fiúk és A nagy füzet című filmek rendezője viszi színre. – Új filmjének forgatását márciusban fejezi be, majd áprilisban elkezdődnek a próbák – jegyezte meg Tompa Gábor. A színház honlapján közzétett műsor szerint hamarosan Dragomán Györggyel, A fehér király, a Máglya és a Kalucsni szerzőjével is találkozhatunk: október 8-án Visky András, az intézmény művészeti vezetője beszélget vele. Jövő májusra egy másik produkcióval is készülnek, Szilágyi Domokos Öregek könyve című művét – kétszereplős formában – Mihaela Panainte állítja színpadra a stúdióban. Jurij Kordonszkij Amerikában élő orosz rendező az évad végén fog hozzá egy orosz dráma színreviteléhez, ennek bemutatóját a 2016/2017-es idény elején tartják majd. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 10.Dragomán György: „Ne mások döntsék el, hogy mit gondoljunk...”A fehér király a beszéd könyve, a Máglya a hallgatásé. Előbbi esetében „nem lehet hallgatni”, a 11 éves kamasz fiúnak – akinek az apját a szeme láttára hurcolják munkatáborba a Duna-csatornába – muszáj kibeszélnie mindazt, ami foglalkoztatja. Ezzel szemben a Máglyában a 13 éves Emmának inkább hallgatnia kell, „neki majdnem olyan nehéz megszólalni, mint amilyen nehéz Dzsatának elhallgatni” – összegezte Dragomán György csütörtökön este, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A marosvásárhelyi születésű, Magyarországon élő alkotóval Visky András, a színház művészeti vezetője beszélgetett a számos érdeklődőt vonzó rendezvényen, majd tegnap délután a főtéri sátorban folytatták, immár román nyelven. Az eseményen Dragomán György – A fehér király című regényéért – a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál kitüntetését vehette át. Szabadság (Kolozsvár) 2015. december 3.A könyvnek idő kell, hogy megismerjékMi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának. Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója – A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába? – A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas a gyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve… – Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként? – Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot. – A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek? – A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv. Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője – Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában? – A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek. Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyár című meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni. – A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott? – A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből. – A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi? – Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon. – A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana? – Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni? Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója – Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható? – Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken. – Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért? – A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek. – A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel? – Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest. A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek) Demeter Zsuzsa Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 7.A könyvnek idő kell, hogy megismerjékMi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának. Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója – A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába? – A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve… – Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként? – Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot. – A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek? – A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv. Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője – Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában? – A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek. Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni. – A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott? – A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből. – A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi? – Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon. – A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana? – Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni? Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója – Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható? – Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken. – Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért? – A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek. – A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel? – Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest. A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja Kolozsváriaknak „kötelező”: • Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek) Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. február 6.Vissza a végtelenbőlBeszélgetés Bartis Attilával Nemrég mutatták be Bartis Attila Rendezés című drámáját Marosvásárhelyen, a szerző színrevitelében. A több nyelvre lefordított írónak ez volt az első rendezése, és a több hónapos próbafolyamatot kihasználva, még a premier előtt ültünk össze egy baráti beszélgetésre. Amit az alábbiakban olvashatnak. – Mesélj egy picit Marosvásárhelyről. Innen származol, ’84-ben mentetek el. Milyen volt akkor a város, milyen volt visszajönni ide, mennyire játszik szerepet az életedben? Nem lokálpatriotizmusból kérdem… – Akár abból is kérdezheted, én a magam módján az vagyok. 1984. november 14-én mentem el innen. Olyan dátum ez, amit az életben nem felejtek el. Nagyon sokféleképpen el lehet menni, és én nagyon rosszul mentem el. Rosszul, rossz helyzetben, rossz korban. Gyakorlatilag összeért anyám elvesztése és Vásárhely elvesztése. Vásárhelyről úgy mentem el, hogy nem láthatom többé – apámat kitiltották az országból, ami azt jelentette, hogy közvetlenül a forradalom után jöhettem haza először. Ráadásul mindez egy nagyon kritikus korban történt, 16 éves voltam. Hat évig nem voltam itthon, ez idő alatt gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolatom a várossal. Akkoriban Pestre nagyon keveset járhattak ki az emberek, és mire én ’90-ben először hazajöttem, addig a hajdani barátok, ismerősök közül többen már nem éltek, a fiatalabbak közül nagyon sokan már elmentek. Volt olyan ismerősöm, akivel naponta együtt ültünk a Tutunban, Pesten pedig harminc esztendő alatt kétszer láttuk egymást a mozgólépcsőn. És a hat év csak utólag volt hat év. Akkor, amikor benne vagy, egy örökkévalóság, mert nem tudod, hogy mikor lesz vége. A rendszerváltással ugyan véget ért ez az állapot, de mi az utolsó pillanatig nem hittük el, hogy ez a rendszer megváltozhat, bármennyire is vágytunk rá. Az öt és háromnegyedik esztendőben is úgy éreztem, hogy soha az életben nem fogok Vásárhelyre visszakerülni. Gyakorlatilag most jöttem rá, hogy nem is mitizálódott Vásárhely, hanem egyszerűen elgyászoltam. Lett egy elgyászolt város, tele az emlékhelyeimmel. És amióta rendszeresen – évente akár többször is – hazajárok, úgy jövök ide, mint amikor halottak napján kimegy az ember a temetőbe. Úgy járom végig ezeket a privát emlékhelyeket. Megállapítottam, hogy abból a lakásból, ahol anyai nagyanyám lakott, festékbolt lett, az utolsó lakásunkban, ahonnan elmentünk, egy gyógyszerészeti cég irodája van. A múlt héten kiderült, hogy egy volt osztálytársnőm fia vezeti, így bemehettem és megnézhettem. Az apám szobájában még áll a cserépkályha, egyébként pingpongszobának használják. A pingpongszobában pedig azt látom, hogy itt volt az ágy, ott apám íróasztala, amott az enyém, ahol megtanultam írni és olvasni. A hajdani Lenin utcai házban, ahol laktunk, most szexshop van. Mindez kívülről nézve nagyon nosztalgikusnak tűnhet, de ez az eleven valóság. Jött azonban színház felkérése, aminek köszönhetően november közepétől február elejéig szinte folyamatosan Vásárhelyen voltam – ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem itthon. Ráadásul úgy, hogy dolgom legyen: reggel nyolckor kelek, tízkor bent kell lennem a színházban, próbán. És valami nagyon fura dolog történt: nem az elgyászolt Vásárhely telt meg újra élettel – az a Vásárhely valahol megmaradt ugyanolyannak –, hanem azzal párhuzamosan megszületett egy valóságos, élő város. Amelyiknek van napi aktualitása, hétköznapja, ünnepe. Ez a kettő számomra most egyszerre létezik – nagyon különbözőek ugyan, de mindkettő az enyém. – Lehet, hogy a kényszerű kivándorlás miatt alakult ki Benned a világjáró éned? – A világjáró énem annak köszönhető, hogy valami csoda folytán megadatott rá a lehetőség. Nem lennék ennyire világjáró, ha a külföldi meghívások ezt nem tennék lehetővé. Az esetek nagy részében valahol megjelenik fordításban egy könyvem, ott rendeznek egy bemutatót, vagy színházi premierre hívnak, esetleg alkotói ösztöndíjat kapok, és akkor megyek. Így jártam például az Egyesült Államokban, Kínában. Indonézia más történet. Nagyon hosszú ideje az volt az első olyan utazásom, aminek semmi köze nem volt a szakmához, az íráshoz. Soha nem jelentem meg indonézül, nem volt ösztöndíjam, én magam döntöttem úgy, hogy ott szeretnék tölteni legalább egy esztendőt. – Az írásaidban nagyon sok helyütt előfordulnak metafizikai kérdéskörök, utazási kérdéskörök. Hangulatában egyáltalán nem röghöz kötött az, amit írsz. Felfedezhető egy folyamatos mozgás különböző földek és levegők között, van egy felfele való járás a könyveidben. Ez magától jött, vagy azokat a kérdéseket, amik gyerekkorodban nagyon megterheltek – és később kiütköznek a regényeidben – ily módon dolgozod fel? A tudatalattidból szivárognak elő, és muszáj megírnod őket? – Igen. Egy csomó mindenre én sem tudom a választ. Elkezdek keresgélni, valamit találok: igen, ez ennek a gyökere, innen származik… Csak közben tudjuk, hogy minden gyökér szerteágazik. Van, amire rájön az ember, van, amire nem. Az írásnak mint munkának számomra ez az egyik legfontosabb aspektusa. Nem azt írja az ember, amit eleve tud. Az az érdekes, hogy az ember akkor, ott, a munka folyamán jön rá dolgokra. Ha az, amit írok, engem sem tud meglepni, akkor lényegtelen. – Hogyan kezdtél el írni? Édesapád, Bartis Ferenc ismert költő volt, nem nyomasztott az elején, hogy az árnyékában nősz fel? – Egészen biztos, hogy volt a dolognak ilyen része is, de ez hála Istennek elég szerencsésen alakult. Még itthon voltunk ’83 tavaszán, és ahogy mindenki, úgy én is versikéket írtam. Apám jóban volt Huszár Sándorral, A Hét akkori főszerkesztőjével, és az én jóváhagyásommal elküldte neki két-három versemet, amik meg is jelentek. Különös tapasztalattá vált ez – egyrészt jelen volt benne az öröm, a büszkeség, másrészt eléggé felnőtt voltam ahhoz, hogy pontosan tudjam: ha nem apám küldi el a Bartis Attila verseit, akkor ezek a versek a büdös életben nem jelennek meg A Hétben. És ezzel le is zárult az egész történet. Anyám halála miatt, illetve ettől a pillanattól kezdve nagyon furcsán alakult a mi életünk. A klasszikus apa-fiú viszony átalakult, és onnan tovább két megtört, magányos férfi élt együtt egy lakásban. Persze, az apai felelősség, a fiúi szeretet, tisztelet megmaradt, de a Huszár Sándor-os történettől kezdve a szakmai érintkezés közöttünk a minimálisra csökkent. Az elején ez biztosan fájdalmas volt a számára, de vigyázott arra, hogy ne feszítse túl a húrt, és tiszteletben tartotta a döntésemet. Onnantól az írásaimat csak akkor látta, amikor azok már megjelentek. Ő volt az első, akinek bevittem A séta első példányát. Ráadásul én nem is publikáltam azelőtt. Ez rendhagyó, mert általában nem regénnyel, hanem kisprózával jelentkeznek először, főként folyóiratokban. Én nem publikáltam előtte sehol. A séta volt az első, nyilvánosságra került szövegem, ha A Hétben megjelent két-három zsenge verset nem számítjuk. – Ezért tértél át prózára? – Nem, prózát nagyon korán, már anyám életében elkezdtem írni. Novellatöredékeket például, amik nagyon keserű szerelmes levelekből alakultak kisprózává. A versírást akkor hagytam abba, amikor ’86-ban megismerkedtem Kemény Istvánnal. Megkaptam a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez című, első kötetét. Elolvastam a verseit, és onnantól kezdve nem írtam többé verset. Kemény a korai verseiben mérhetetlen, arcon verő pontossággal teremtette meg azt, ami felé én csak kapirgáltam. Ráadásul náluk, a teraszon, Budaörsön kezdtem el írni egy régi füzetbe A sétát, és az nagyon elvitt a próza felé. De ez nem azt jelenti, hogy nincsen közöm a költészethez, prózát is gyakran úgy írok, mint ahogy verset írnak, kikopogom a szöveg ritmusát. A prózaírásban élem ki a költői ambícióimat. – Hogyan vélekedsz arról, hogy jelen pillanatban lent, román vidéken te vagy az egyik A magyar írók közül? – Nem csak én, mert nagyon szeretik Dragomán Györgyöt, Bodor Ádámot. De számomra ez iszonyatosan fontos volt! A nyugalom volt az első, ami románul megjelent, és az, hogy Bukarestben, az egyetemen szakdolgozatot írnak belőle, szinte hihetetlen. Gondolj bele: ha ’84-ben valaki ezt mondja nekem, szemberöhögöm. Érzelmileg a román kiadás volt számomra a legfontosabb, ennek volt a legnagyobb tétje. Lehet-e a nagyon fontos, kölcsönösen mindkét oldalt érintő dolgokról írni, beszélni, meg lehet-e találni azt a hangot, ami tényleg hiteles, érthető és elfogadható mindkét oldalon, anélkül hogy aktuálpolitizálós prózát írna az ember? Hála a Jóistennek, kiderült, hogy igen. Nagyon fura állatok vagyunk mi, nagyon furcsán működünk. A szélsőségek mindig szélsőségeket hívnak életre, csak az nem teljesen egyértelmű, hogy a két szél közül melyiket. Ha egyszer pofán vágnak a magyarságodért, akkor ez két szélsőség felé vihet el: te is pofán vágsz mindenki mást, ez az A változat. A B változat pedig az, hogy „Na ez az, amit soha, senkivel többet. Se más veled, se te mással!” És hogy melyik változat felé térsz el, nincs ahonnan kiszámolni, én sem tudom, hogy nálam miért az utóbbi következett be. Egészen biztos, hogy nem azért, mert olyan szép és nemes és okos vagyok, hanem számomra is láthatatlan okok miatt. Ha egy szöveg tényleg tud működni a túloldalon, a román oldalon, akkor annak olyan az olvasata, mint amilyet szántam neki. És ez számomra nagyon fontos. Mindennek köszönhetően születtek irodalmi ismeretségnek induló, de azon már jóval túl levő barátságok: Filip Floriannal például, aki a kortárs román irodalom egyik legfontosabb prózaírója. – Fotográfusként is letetted a névjegyed, de ez az az éned, amit kevesebben ismernek. – Nem véletlenül. Fotográfusként ugyan nagyon sokat dolgozom, de a képeimből kevés került nyilvánosságra. Alkalmazott fotográfiával nem foglalkoztam, nem voltam divatfotós, reklámfotós, sajtófotós. Az egy olyan része a fotográfiának, ami alkatilag tőlem idegen, nem tudnám jól művelni. Én egy nagyon szubjektív fotográfiát csinálok, és ahhoz képest, hogy milyen kevés képet adtam ki a kezemből, panaszra semmi okom. Három éven keresztül megkaptam Pesten a Pécsi József fotóművészeti alkotói ösztöndíjat, amit úgy ítéltek nekem, hogy előtte egyetlen kiállításom volt Budapesten, ’96-ban. A pályázatra úgy adtam be a képeket, hogy fénymásolatokat készítettem róluk, és megírtam, hogy az eredetit nem adom ki a kezemből. Nemrég megjelent a legújabb könyvem, így a következő pár év a fotográfiáról fog szólni, az anyagok feldolgozásáról. – Amikor fényképezel, az írói éned teljesen kikapcsol? – Azért nem kapcsol ki, mert nekem nincsen írói énem, ahogy nincsen fotográfusi sem. Az írói én egy átgondolt, strukturált tudatosságot, permanens írói öntudatnál levést jelent, ami valószínűleg sokaknál megvan, de belőlem teljességgel hiányzik. A nyugalommal kapcsolatban például sokan mondják, hogy a könyv megírását el sem tudják képzelni másképp, mint hogy én azt kockás papíron előre kicentiztem. Föl sem merült. Ha nekem előre el kéne készítenem egy szerkezeti vázlatot, amit szépen lassan felöltöztetek, megbolondulnék! Létezik amúgy ilyen, ez egy teljesen legitim dolog, csak én nem így működöm. Az, ami utólag egy nagyon pontos, átgondolt struktúrának tűnik, gyakorlatilag úgy született meg, mint egy feltételesen szabad asszociáció. Jött és írtam. Nincs írói énem, fotográfusi énem – van egy látásom, ami olyan amilyen. Amikor sikerül, és jönnek a szavak, akkor írok, amikor pedig nem, akkor fényképezek. – A színházhoz hogyan találtál el? Most rendeztél először, de nem ez az első színdarabod. – A Rendezés a három és feledik, mert írtunk egy négykezest is Kemény Istvánnal, amin jól össze is vesztünk. Vásárhelyen gyerekkorom utolsó pár esztendejét a színművészeti egyetem mellett töltöttem, a Köteles utcában laktunk. A Stúdió Színház vészkijárata a mi udvarunkra nyílt. Kétballábas gyerek lévén keveset fociztam a többiekkel az utcán, ehelyett inkább bent ültem a próbákon. Volt olyan darab, aminek szinte az összes próbáját és előadását végignéztem. Sőt, egy ilyen drámából érettségiztem: magyar irodalomból a tétel egy szabadon választott, XX. századi drámaelemzés volt. És anélkül, hogy különösebben fontolgattam volna, hogy olyat illene választani, amit olvastam, Dürrenmatt Pillanatkép egy bolygóról című drámáját elemeztem. Két szépséghibája volt a dolognak: egyrészt soha az életben nem olvastam a darabot (de az összes előadását végigültem), másrészt, hogy ez a darab kötetben nem jelent meg. Lett is baj belőle. Ez volt az első, szorosabb kapcsolat a színházzal. Később, ’89–’90-ben az első feleségemmel színházban ismerkedtem meg, és egy rövid időre eltévedtem a Fodor Tamás vezette Stúdió K színházhoz, gyakorlatilag véletlenül. Ez egy fél évig tartott. A következő A nyugalom első, magyarországi színházi bemutatója volt a budapesti Nemzetiben, Garas Dezső rendezésében. Megjelent az erősen színházhoz kötődő regény, és Budapesten egyszer csak azzal szembesültem, hogy színészkörökben nagyon fontos könyvvé vált. Nagyon sok színész olvasta, olyanok, akikkel azelőtt nem volt személyes kapcsolatom. Jöttek, megkerestek, beszélgettünk. Schwajda György, a budapesti Nemzeti első igazgatója kért meg, hogy írjam meg a színpadi változatot a színház számára, és azt rendezte Garas. A három hónapig tartó próbafolyamatnak szinte az összes próbáján részt vettem. Udvaros Dorottya játszta a főszerepet, kőkemény meló volt. Voltak tehát kapcsolódási pontjaim, és amikor megnéztem a Tompa Miklós Társulat által színre vitt A nyugalmat, egy beszélgetésen kiszaladt a számon, hogy egyszer az életben szeretnék rendezni. Keresztes Attila meghallotta ezt a mondatot, és meghívott rendezni Marosvásárhelyre. – És ezzel egy kerek ívet leírt a történeted. Gyerekként elindultál a Köteles utcából, a Stúdió mellől és visszatértél majdnem ugyanoda. Úgy, hogy már a saját darabodat rendezed… Ez nagyon ritka egy ember életében. – És teljesen valószínűtlen. Radu Afrim A nyugalom rendezése közben meg is jegyezte, hogy ahhoz képest, hogy Bukarestben mennyien ismerik a regényt, Vásárhelyen szinte ismeretlen. Volt ennek számomra egy olyan keserűsége, amit hangosan soha nem mondanék el, mert úriember vagyok. De azt látom, hogy a színészeknek is fontos, mindegyikünk küzd, kínlódik, remélem, hogy vállalható lesz az előadás. – A sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy a legnagyobb fal, az, hogy nem fognak elfogadni, leomlott. Hogyan sikerült ezt a valószínűleg nem is létező gátat áttörni? – Mindenkinek van egy önképe, és ez az önkép elég sok helyen sántít. Az írás magányos dolog. Akkor, abban a pillanatban nincs helye ott senkinek, sem szerelemnek, gyereknek, semminek. És ha van közösségi munka, akkor a színház maga az. Ha úgy éled az életed, hogy ülsz a sarokban és írsz, akkor anélkül, hogy gondolkodnál róla, kialakul benned az a kép önmagadról, hogy te csak erre vagy alkalmas. Én most valamiféle ördögi körbe, csapdába kerültem. Azt gondoltam – egyébként okkal – magamról, hogy a közösségi munkára való alkalmatlanságom egy pár, nem kifejezetten szimpatikus tulajdonságomból fakad. Például nagyon uralkodó típus tudok lenni, ráadásul váratlanul. Fizikai agressziónak nyoma nincs, de egy pillanat alatt olyan aurát tudok teremteni magam körül, hogy utána én szégyellem magam. És ez nekem legalább annyira pocsék, mint azoknak, akik ott vannak körülöttem. Ezzel nagyon sokat küzdöttem az idők során, és most néha olyan helyzetben találtam magam, hogy épp erre lenne szükség. Eltökélt szándékom volt az első pillanattól kezdve, hogy nem akarok ilyenfajta hierarchiát, miközben a színház pont ezt követeli. A színháznak a lényegéhez tartozik, enélkül nem tud működni. És amikor egyetlenegyszer szakadt el a cérna, és épp csak felszisszentem, P. Béres Ildikónak felcsillant a szeme, hogy na végre, mondjad, szidjál! De én nem akarok üvölteni, nem akarok szétszedni senkit, maradjunk inkább a pozitív megerősítésnél. Tudom, hogyan dolgoznak rendezők, hogyan gyötrik, tapossák a színészeket, akik utólag hálásak nekik ezért. Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt nagyon másképpen fogom csinálni. K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 2.Megvannak az Aranykönyv-nyertesekSzépirodalom kategóriában Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötete nyerte el az Aranykönyv-díjat a magyarországi Libri Kiadó által meghirdetett versenyen. A többfordulós szavazáson az olvasók hat kategóriában voksolhattak kedvenceikre. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 9.Számos erdélyi szerző és kiadó lesz jelen a budapesti Ünnepi KönyvhétenSzámos erdélyi szerző és könyvkiadó lesz jelen a június 9. és 13. között szervezett 87. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten. A rendezvényt Magyarország-szerte több mint 80 településen szervezik meg, központi helyszínén, a budapesti Vörösmarty téren pedig több mint ezer szerző dedikálása várja az olvasóközönséget – mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója Budapesten. Tarján Tamás irodalomtörténész a könyvhét újdonságairól szólva úgy fogalmazott: egy-két terület kivételével az idei könyvtermés kiemelkedően nívós, jelentős anyagot sorakoztat fel. A költészetet „tapasztalt rókák" és eddig kevésbé ismert, ám a „mély vízbe dobáskor jól bevált" fiatal alkotók képviselik – hangsúlyozta. Erdélyi kiadók sátra Az erdélyi kiadók külön sátorban kínálják kiadványaikat a Vörösmarty téren. Itt lehet találkozni majd többek közt a Kriterion Könyvkiadó képviselőivel és Bágyoni Szabó István költővel, prózaíróval, aki június 11-én dedikálja nemrégiben megjelent, Erdélyi hármasoltár című trilógiáját. Közös standja lesz a kolozsvári Koinónia Kiadónak és a csíkszeredai Bookart Kiadónak, itt pénteken és szombaton dedikálnak erdélyi szerzők, többek közt Markó Béla költő, Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettese, Zágoni Balázs író, Márton Evelin író, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó is tart könyvbemutatókat: Gálfalvi Ágnes mutatja be a kiadó képviseletében Ady András Bogivilág című verseskötetét, valamint Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Szombaton tartanak beszélgetést Demény Péter Apamozsár című esszékötetéről és a nemzedékek közötti viszonyról a romániai magyar irodalomban, az eseményen a szerző, Balázs Imre József költő, irodalomtörténész, valamint a Lector Kiadó képviselői is részt vesznek. A Koinónia egyébként már kedden bemutatott három gyermekkönyvet Budapesten: Gál Andrea Fecske utca 12., Gergely Edó Monyónyár és Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötetét – a szerzőkkel Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélgetett. Az erdélyi gyermekirodalom képviselőjeként Simon Réka Zsuzsanna is részt vesz a könyvhéten: szombaton a Vörösmarty-szobor melletti színpadon mesél olvasóinak-hallgatóinak a Majdnem egy tucat királylány! című rendezvény keretében. Kíméletlen könyv a háborúról Az 1992-ben elhunyt Székely János író, költő munkásságát méltatják a rendezvényen: A nyugati hadtest című, első ízben 1979-ben megjelent, most a Partvonal Kiadónál újra napvilágot látott könyvét Dragomán György marosvásárhelyi származású író mutatja be a közönségnek. „Vékony, de annál súlyosabb kötet, hét összefüggő történet a második világháborúról egy fiatal lovas kadét nézőpontjából, számomra talán a legfontosabb könyv, amit magyarul valaha is a háborúról írtak. Székely János kíméletlen pontossággal mutatja be, hogy mit és hogyan tesz az egyénnel a hadigépezet. Mindegyik történet sokáig velünk marad: egy kadétot az egész század kínoz és megaláz; egy tanárból lett tiszt arra kényszerül, hogy kivégezze dezertáló diákját; a visszavonuló sereg lemaradóit módszeresen likvidálja egy motorbiciklin le-fel száguldozó, farkaskutyás, angyali tekintetű német – a kötet fejezetei hideg szenvtelenséggel elemzik a vereség etikáját, élesen intenzív képekben mutatják meg, hogyan formál mindent és mindenkit a saját képére a háború, miként születik a becsület, a rettegés és a kegyetlenség szövedékéből valami feltartóztathatatlan borzalom" – írta Dragomán György a könyvről. Az Ünnepi Könyvhét a maga nemében páratlan esemény Európában, valódi hungarikum, hiszen több mint nyolc évtizedes múltra tekint vissza, és az ország minden jelentős településén egy időben rendezik meg – hangsúlyozta Keresztury Tibor. Hozzáfűzte: a Vörösmarty téren idén is több mint 200 kiadó képviselteti magát, az alkalomra megjelenő újdonságokat felvonultató könyvheti listán pedig 90 kiadó – 76 magyarországi és 14 határon túli – 323 friss kiadványa szerepel. A lista legolcsóbb könyve idén 800 forint, míg legdrágább tétele mintegy 12 000 forint, aki valamennyi újdonságot szeretné megvásárolni, több mint 970 ezer forintot költhet el. A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat a Vörösmarty téren Esterházy Péter nyitja meg csütörtökön, a vidéki országos megnyitónak idén Gyula ad otthont. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2016. június 11.87. Ünnepi KönyvhétMa és holnap csúcsra jár a nagy múltú könyves ünnep. Ha mi, marosvásárhelyiek, pontosabban erdélyiek közvetlenül nem is vagyunk érintettek az ügyben, hiszen a könyvhétnek nincsenek itt zajló kihelyezett rendezvényei, közvetve mégis részesei lehetünk az eseménynek a fesztiválon részt vevő tollforgatóink, könyvműhelyeink révén. És azért is közünk van hozzá, mert valamiképpen gyarapodunk minden újabb magyar kötettel és érdekes kiadvánnyal. A figyelem a médiának köszönhetően is nyilván Budapestre, a Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákon történtekre összpontosul. Számos más magyarországi helység is bekapcsolódott a 87. Ünnepi Könyvhét és a hozzá csatlakozott 15. Gyermekkönyvnapok gazdag műsorába. Június 9-től, amikor az ünnepélyes megnyitón a Kossuth-díjas Esterházy Péter mondta el gondolatait, dedikálások, pódiumszereplések sokasága várja az érdeklődőket. A központi rendezvény színhelyén 147 pavilon kínál olvasói csemegét, több mint kétszáz anyaországi és határon túli kiadó mutatja be és árusítja könyveit. Idén Gyula a könyvhét kiemelt vidéki színhelye. Miskolc megint első akart lenni, Lackfi János költő közreműködésével már szerdán elkezdték az eseménysort. De több más várost is említhetnénk, mindenhol nagy neveket tartogattak a nyitónapra. Szegeden például Spiró György és Dragomán György a vendég. És találkozhat a közönség Darvasi Lászlóval, Grecsó Krisztiánnal is. Darvasit Nyíregyházára is meghívták. Ott volt Péterfy Gergely is. Persze, önkényes a felsorolás, közel 350 szerzőt kellene megemlítenünk, ha teljességre törekednénk. Aránylag népes az erdélyi résztvevők csapata is, mégis úgy tűnik, mintha kevesebb jeles alkotónk lenne jelen a Könyvhét megnyilvánulásain, mint máskor. Ezt talán az is magyarázhatja, hogy a rendezvény szabályzata szerint élő szerzők első kiadású művei szerepelhetnek a programban, illetve a klasszikus magyar irodalom új kiadásai, a könyvtámogatási pályázatok döntéseit viszont későbbre halasztották. A pénztelenség nagyon behatárolja könyvkiadóink termékenységét. Könyves vállalkozásaink közül mégis képviselteti magát Budapesten a Bookart, az EME, közösen az Erdélyi Kiadók, a Gutenberg, az Irodalmi Jelen Könyvek, a Koinónia, a Lector, a Mentor Könyvek, a Pallas-Akadémia, a Polis, a Pro-Print. A dedikáló szerzők között a vaskos programfüzetben többek között Markó Béla, Fekete Vince, Böjte Csaba, Zágoni Balázs, Márton Evelin, Balázs Imre József neve szerepel. A pódiumbeszélgetések sorában ma 10.30 órától Demény Péterrel kerül sor eszmecserére a Vörösmarty-szobor melletti színpadon. Az írót a Lector Kiadó által megjelentetett Apamorzsák című esszékötete kapcsán kérdezi Balázs Imre József. 12.30-kor ugyanott Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó szerkesztője mutatja be Ady András Bogivilág című verseskötetét, a Mentor Könyvek újdonságát. Rá félórára ugyanő ismerteti Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetét. Ez is Mentor-kiadvány. Külön érdekesség, hogy vasárnap délután 4 órakor közönség elé kerül Székely János egykori nagy sikerű könyve, A nyugati hadtest. A Partvonal Kiadó által újra kiadott műről Dragomán Györggyel folytat nyilvános beszélgetést a rádiós Oláh Andrea. A könyvheti eseményekre, kiadói újdonságokra a későbbiekben bőven lesz még alkalmunk visszatérni. (N. M. K. ) Népújság (Marosvásárhely) 2016. július 7.Dragománnal kezdenek ősszel KolozsváronSokszínű évadot tudhat maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hiszen a 2015/2016-os idényben bemutatóval, valamint számos nagy sikerű előadás felújításával rukkoltak elő – tudatta közleményében a teátrum. A nagyteremben William Shakespeare Julius Caesar és Békés Pál A kétbalkezes varázsló című művét, valamint a Pour Toujours című, klasszikus és kortárs rekviemekből inspirálódott, szöveg nélküli előadást mutatta be a társulat. A stúdióteremben a Kafka regényéből készült Amerikát, August Strindberg A pelikánját, valamint a Szilágyi Domokos hosszúverséből készült Öregek könyvét vitték színre. Az évad során felújították és a következő színházi idényben is műsoron mArad a sétatéri teátrum művészeti vezetője, Visky András által írt Caravaggio Terminal, Strindberg Julie kisasszonya, Henrik Ibsen Hedda Gabler című műve, valamint két „filmes” előadás, az Ingmar Bergman filmjéből készült – de róla is szóló – Suttogások és sikolyok, illetve a Dogme 95 nevű dán avantgárd filmes mozgalom első alkotásának számító Thomas Vinterberg-film, a Születésnap. Az évadban a színház székhelyén játszott 173 saját előadáson, valamint a meghívott produkciókon és koncerteken összesen 24 585 néző vett részt, a turnékon és fesztiválszerepléseken pedig további 1800 néző előtt játszott a társulat, összesen tehát 26 385-en látták a Kolozsvári színház előadásait a 2015/2016-os évadban. A társulat ebben az évadban is számos fesztiválon és turnén vendégszerepelt: a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon, a szintén Bukaresti Nottara Színház által szervezett Fest(in) pe Bulevard fesztiválon, a szabadkai Desiré Central Station Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztivál időközi eseményeként Budapesten, a Jurányi Házban, a Sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon, a hagyományos előadáscsere keretében a Vígszínházban, valamint az évad zárásaként a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján, ahol egyébként a 25 éve a teátrum élén álló Tompa Gábor igazgatót külön köszöntötték. A 2015/2016-os évadot új bemutató előkészítésével zárja a színház. A társulat az oroszországi származású, jelenleg Amerikában élő Jurij Kordonszkij rendező vezetésével Makszim Gorkij Éjjeli menedékhelyét próbálja. A bemutatót a tervek szerint október elején tartják a nagyszínpadon berendezett stúdiótérben. A következő, 224. évadot a színház – immár hagyományosan – a Kolozsvári Magyar Napokon kezdi augusztusban. Az augusztusi előadásokra jegyek már vásárolhatók online a Biletmaster.ro weboldalon.Az új évad első bemutatójaként az elsősorban filmrendezőként ismertté vált Szász János viszi színre Dragomán György Kalucsni című drámáját októberben. November 24–december 4. között pedig a kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadására kerül sor, melynek témája ebben az évben az idegen lesz. Magyar produkciók Bukarestben A Kolozsvári Állami Magyar Színház három, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig két előadással szerepel az október 21–30. között Bukarestben megrendezendő Országos Színházi Fesztiválon. Az elmúlt évad Kolozsvári bemutatói közül a Silviu Purcărete által rendezett Julius Caesar, a Felix Alexa rendezésében színre vitt A pelikán, valamint a Dominique Serrand által rendezett Pour Toujours (Mindörökké) című előadások lesznek láthatóak a romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén. A fesztiválra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház hatodik egymást követő alkalommal kapott meghívást. Ezúttal a Tompa Miklós Társulat által színre vitt Samuel Beckett-darab, A játszma vége és a Liviu Rebreanu Társulat által bemutatott Vivaldi şi anotimpurile (Vivaldi és az évszakok) című előadás utazik Bukarestbe Vásárhelyről. Az Országos Színházi Fesztiválon szerepel ugyanakkor a Kolozsvári román színház A mi osztályunk (Clasa Noastră) című elődása is, amelyet Bocsárdi László, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója vitt színre. Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 3.Hogyan lett Kolozsvár a bukott liberálisok pAradicsoma? – Kultúrharc a határokon túlAz Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése óta lassan megszűnt az elsöprő balliberális médiafölény, ezáltal a kultúrharc terén is az egyensúly felé mozdultak el az erőviszonyok. A jobboldalon viszont az elmozdulást látva sokan megnyugodtak és leeresztettek, mert azt gondolják, hogy az offenzíva véget ért. És valóban, teljesen hétköznapi dologgá vált Ungár Klára kétségbeesve csapkodó frusztrációin nevetni, az Amerikai Népszavába író Bartus-féle elmeháborodottakra gond nélkül rá lehet mondani, hogy elmeháborodottak, és már azokat sem nagyon érdekli, hogy mit mond Mészáros Tamás, akik még egyáltalán emlékeznek rá. Ugyanakkor még mindig akadnak szép számmal, akik baloldali tojásokból kikelve, szocializmuson és demokrácián átívelve mozgatják a kulturális- és médiaszálakat, és aktívabbak, mint hinnénk. Magyarországon zökkenőmentesen élték át a rendszerváltozást; csak 2010 után kezdett fokozatosan fogyni körülöttük a levegő, ám ők eközben is magabiztosan járnak-kelnek a 20. században bejáratott útjaikon. (A PestiSrácok.hu felvidéki származású újságírójának körképe a balliberális megmondóemberek határon túli nyomulásáról. – A szerkesztőség ugyanakkor nem gondolja, hogy a cikkben felsoroltak kétes közéleti tevékenysége bármiben is befolyásolná a művészi teljesítményük értékét.) Ezek az utak nemcsak a hagyományokat kigúnyoló és a nemzeti elkötelezettséget nevetségessé tevő módszereket jelentik, hanem a bejárást Nyugat-Európa nagyvárosainak kulturális hálózatába, és ami megdöbbentőbb, a határon túli magyar kulturális körökbe. Egyik sem most kezdődött… Az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után a szellemi kiötlői, pénzügyi támogatói és gyakorlati végrehajtói egyaránt külföldön kerestek menedéket. A módosabbak nyugatnak vették az irányt – így tett például Hatvany-Deutsch Lajos is, aki a vörös terror megszponzorálása előtt egyébként a Nyugat folyóiratba (és Ady Endre borozásaiba) is elég sok pénzt fektetett. Hozzá hasonlóan, sok baloldalinak Bécs, Berlin vagy éppen Párizs jelentette a biztonságos és otthonos közeget, miként jelenti ma is; gondoljunk csak Konrád Györgyre vagy Demszky Gáborra, de ha Fischer Iván ajkán sommás panasz készül megfogalmazódni az Orbán-kormányra, ő is előszeretettel rohan Berlinbe, hogy onnan kiáltsa világgá. A KÜLHONI MAGYAROK ELSŐ ELSZÉDÍTÉSE Sok kommunista ugyanakkor csak a frissen elcsatolt országrészekig ment, hiszen már ott sem érhette el őket a magyar igazságszolgáltatás. Erdélyben az erős hagyományokkal rendelkező kulturális élet a régi központok mentén, a román elnyomás ellenére is tovább élt, a kommunisták pedig végig marginális csoport mAradtak. Felvidéken viszont sokkal több kárt tudtak okozni, mert az ottani magyarság elvesztette a térségi központjait, hiszen azok Magyarországon mAradtak (Budapest, Győr, Miskolc), illetve erőszakkal hamar elszlovákosították őket (Pozsony, Kassa), miközben a gazdasági, oktatási és művelődési elitet Magyarországra űzték a csehszlovák hatóságok. A magyar közösség igazodási pontok nélkül mAradt, ráadásul a magyar nagybirtokrendszer szétverése miatt el is szegényedett, így szinte a semmiből kellett felépítenie magát. Ez már hálás terep volt a kommunista agitátoroknak, akik ott voltak a kulturális életben, és ami még fontosabb, az országos kommunista párt legjobb szavazóbázisává tették a felvidéki magyarokat. Ezzel sikerült éket verniük közéjük és az anyaországi magyarok közé is, ami majd az 1938-as visszacsatoláskor éreztette a hatását. Ekkor a valóban erős kommunista preferenciákkal rendelkező felvidéki magyarok sérelmezték, hogy a Horthy-kormányzat gyakran megbízhatatlan kommunistáknak tartotta őket. Ami pedig mindebben a leginkább figyelemre érdemes, hogy a történelem ismétli önmagát: a posztkommunistákkal kibogozhatatlanul összefonódott balliberális agitátorok újra ott vannak a külhoni magyaroknál. KULTÚRHARC NÉLKÜL A POLITIKAI HARC SEM NYERHETŐ MEG A magyarországi ballib értelmiségieket teljes sokként éri, hogy már nem ők irányítják, illetve töltik meg megbízható munkatársakkal az összes médiumot és kulturális intézményt. A kulturális befolyásuk ugyanis eddig politikai rendszereken át ívelt, és tudják, ha ezt képesek megtartani, akkor a nemzeti oldal, minden mostani politikai sikere ellenére, kudarcra van ítélve. A ballibek közéleti téren vívják a kis nevetséges harcaikat a harminc fős demonstrációikkal, ám eközben kulturális téren változatlanul dominálnak, többnyire ők mondják meg, hogy mi kultúra, mi művészet, mi fontos sorskérdés és mi nem az. A színházi világ az egyik legfeltűnőbb terep. Itt még csak egy-két nemzeti irányultságú szereplő tudott beférni a tengernyi baloldali közé, de utóbbiak már ezt sem bírják megemészteni, állandóan cirkuszolnak, megy a hisztérikus „diktatúrázás”. A jobboldalnak nagyon kevés kulturális és művész „sztárja” van, a határon túli magyarok pedig az ismert magyarországi irodalmárokat és színházakat hívják. Mivel ezek elsöprő többsége baloldali, ők jóformán konkurencia nélkül exportálhatják a külhoni magyarokhoz a megosztó, hangulatkeltő, mindenből erőltetetten politikát csináló és persze ugyanezzel szüntelenül a jobboldalt vádoló irodalmukat, színházukat és társadalomtudományukat. A magyarországi médián szocializálódott külhoni magyarok pedig azt látják, hogy ez jön az anyaországból, ezt gondolják trendinek – hát jóhiszeműen fogyasztják, legyen szó regényről vagy színházi előadásról. JOBB HÍJÁN BAL Ha nincs jobboldali kortárs sztáríró, akkor határon túlra is a rögeszmésen politizáló Závada Pált meg Parti Nagy Lajost hívják beszélgetni, megadva nekik ezzel a lehetőséget, hogy gyalázzák kicsit a „nyomasztó”, „diktatórikus” orbáni Magyarországot. Kolozsvár különösen fontos gócpontjukká kezd válni. „Lehet, hogy most itt jobb élni” – jegyezte meg Závada egy régebbi író-olvasó találkozón Székelyudvarhelyen, ravaszul hízelgésként tálalva a jobboldali vezetésű Magyarország lejáratását. Délvidéken 1944-45-ben több tízezer magyart mészároltak le válogatott kegyetlenséggel a szerb partizánok, még ezt a traumát se sikerült feldolgozniuk, de máris egy másikkal traktálják őket, hiszen jobb híján Závadát hívják Magyarországról, a három zsidó kereskedő 1946-os, nagykunsági meglincseléséről szóló regénye apropóján. Parti Nagy biztos benne, hogy az erdélyiek nem szeretik, ha a magyar kormány diktálja nekik, hogy mit kell gondolniuk. Sokkal jobban szeretné ő diktálni: „Elegük van abból, hogy mindenféle pártközpontokban mondják meg azt, hogy miként és hova kell igazodni, szavazni. És ez a kultúrára is nagyon igaz.” Parti Nagy Lajos fontos feladatának véli, hogy formálja a közgondolkodást, de tolakodásnak tartja, ha konzervatív emberek teszik ugyanezt. Mindennek fokozásaként a Marosvásárhelyi Rádióban az a Csáki Judit színikritikus mutatja be állandó rovatban a magyarországi színházi élet újdonságait, aki többek között az Alföldi Róbert Nemzeti Színházból való távozása körüli hisztériakeltésben alkotott mAradandót, majd ő maga is hisztigócpont lett. Természetesen nem is állja meg, hogy ne tegyen kiszólásokat a jelenlegi kultúrpolitikára. A szüntelenül bújtatva politizáló, baloldali kulturális és művészvilág ágyaz meg annak, hogy a közbeszédbe is átmehessenek a kedvenc témái: a magyarok bűnössége a világháborúkban, a zsidóüldözésben és a cigánygyilkosságokban, a migránssimogatás, meg persze a baloldali kulturális és művészvilágot Magyarországon mindig egy lépéssel kijjebb szorító Orbán-kormányzat állandó gúnyolása és vádolása a demokrácia felszámolásával. Ez a balliberális kör kihasználja, hogy a külhoni magyar közösségek még hajlamosabbak hinni neki, mert nem élték meg testközelből a balliberális ideológia és politikai erők olyan mértékű károkozását, majd látványos bukását, mint a Magyarországon élők. Marosvásárhely–Budapest–BERLIN Az erdélyi születésű, de már Magyarországon élő író, Dragomán György ennek a körnek a legújabb üdvöskéje. Magyarországon addig ajnározta a balliberális média, hogy sztáríróvá avanzsált, és már ilyen minőségében járhat vissza Erdélybe, kiokosítani az ottani magyarokat, hogy miről mit kell gondolniuk. Papírforma, hogy a magyarországi baloldal kedvencét a liberális hatalmi elit zsebében levő német sajtó is körülrajongja. Emlékszünk még a cikk elejére, hogy Hatvany-Deutsch Lajostól Demszky Gáborig hova iszkolnak el a magyarországi kommunisták és liberálisok, ha a nemzeti szellemű kormányzás miatt elfogy körülöttük a levegő? Egy rövidke, 1933-45 közti időszakot leszámítva, egy évszázada nagyon otthonosan érzik magukat Németországban. Azonnal megjelenő német fordítások, dicsőítő Frankfurter Allgemeine Zeitung- és Der Spiegel-kritikák, meleg hangvételű ajánlások szegélyezik Dragomán diadalmenetét – hiába, Konrád György nem fiatal már, időben be kell építeni a köztudatba az utódját. És Dragomán tudja is a dolgát, rögtön belerúg a hazájába: „(…) nagyon imponáló látni, milyen intenzitással olvasnak a német kritikusok. Alapos és értő elemzéseket írtak, rögtön a könyv megjelenése után. Ez az, ami Magyarországon hiányzik.” Ráadásul a migrációellenes szövegével ideológiai kihágást elkövető Konráddal szemben, hűséges migránssimogató is. Meg persze kötelezően kockásinges-támogató, ligetvédő és radikális feminista is – elég feltűnő, hogy a magyar kormány ellen ilyen-olyan-amolyan okból lázongó, teljesen különállónak füllentett csoportok mind ugyanabból a fészekből rajzanak ki a Kossuth térre, a Szabadság térre, az Andrássy útra, a Városligetbe vagy épp’ a Kúria elé. A Der Spiegel Konrád György, Kertész Imre, Esterházy Péter, Nádas Péter és Krasznahorkai László neveit sorjázva dicséri a magyar irodalmat, akaratlanul is ráerősítve, hogy német nyelven csakis elkötelezett liberálisoknak van esélyük bekerülni a kánonba, nekik viszont elég jó. Spiró György ezt így fogalmazta meg hat éve Kolozsváron, egy óvatlan pillanatában: „Ma nem nagyon függ össze a kritikai és az olvasói fogadtatás – minden attól függ, hogy az író be van-e vezetve.” Vásárhelyi Mária, a fasizmustól hivatásszerűen rettegő szociológus a Facebookon szólta el magát, hogy mi a felsorolt írók legfontosabb jellemzője: „Csupa olyan írók, akiket az Orbán-rendszer a nemzet ellenségének kiáltott ki. Szerencsére a világ és minden magyar demokrata nagy magyar íróknak tartja őket.” Dragomán György ebbe a társaságba érkezik meg hamarosan, árnyékában a feleségével, a magyar baloldali sajtó rajongása miatt országosan (a jobboldali sajtóban is) elismeréssel kezelt költőnővel, a migránsok mellett az egymilliárd forintos vagyonnal rendelkező Budapesti Fesztiválzenekar pénzügyi helyzetéért is aggódó Szabó T. Annával. A MAGYARORSZÁGI BALOLDAL KÜLHONI AGITPROP OSZTÁLYAI A Magyarország felől a külhoni magyarokhoz érkező genderideológusok azon dolgoznak, hogy a nemzeti létükben veszélyeztetett kisebbségi magyar százezrek saját kulcskérdéseik helyett a marginális jelentőségű és minimális létszámú szexuális kisebbségekkel foglalkozzanak. A magyar kormányra a szokásos rasszista, fasiszta, stb. jelzőket aggató, közismert baloldali politológus, Lengyel László eközben elmagyarázza az erdélyieknek, hogy az ő hazájuk a kozmopolita nagyvilág, de persze elítéli, ha Orbán fogalmazza meg, hogy hol van a haza. A fáradhatatlan offenzívát azok a helyi médiamunkások teszik teljessé, akik lényegében a magyarországi baloldal külhoni agitprop osztályát képezik. Erdélyben az őt terhelő rendszeres panaszok ellenére még mindig a Marosvásárhelyi Rádióban dolgozó Parászka Boróka a legtehetségesebb ikonja ennek a törekvésnek. Repertoárja a székelygyalázástól és vallásgyalázástól, a szélsőséges feminizmuson át a migránssimogatásig terjed. Parászka Boróka erdélyi magyar, aki nem tesz különbséget a migránsok és az erdélyi magyarok között „Parászka Boróka rádiós propagandát folytat, műsoraiban gyakran manipulál, eltér az igazságtól. Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője. Olyan témákat és álláspontokat erőltet egyoldalú módon, amelyek hallgatóink többsége számára idegenek és irritálóak” – írták munkatársai 2013-ban, az ellene benyújtott petíciójukban. Fontosságát jelzi, hogy ekkor a balliberális irodalmárok bensőséges melegedője, az Élet és Irodalom hasábjain védték meg – az ilyesmi nem szokott alanyi jogon járni az egyszerű külhoni magyar újságíróknak… Parászka kitartóan démonizálja Magyarországot, rendszeresen félti attól Erdélyt, hogy túlságosan Magyarország-párti, és ebből szerinte baj lesz. „Szuperképessége” a csúsztatás, hogy bármit képes a székely-román viszonyrendszerrel párhuzamba állítani. Az Európát elözönlő migránsok által követelt segélyek nála egylényegűek az őshonos erdélyi magyarok által követelt nyelvi és önigazgatási jogokkal, a magyar kormány nemzeti öntudatot erősíteni hivatott bármilyen intézkedéséről pedig rendre a magyargyűlölő román nacionalizmus, vagy akár a Ceauşescu-rendszer jut eszébe. Felvidéken az Új Szó az egyetlen magyar nyelvű napilap, a vele szimbiózisban működő Vasárnap pedig az egyetlen jelentős magyar hetilap. Mindkettő a külhoni magyarokat és az anyaországot egymástól eltávolítani akaró politikai erők szolgálatában áll, de a Vasárnap – magazin jellegét kihasználva – erős versenyző a szélsőséges liberális agymosás, feminizmus, katolikusellenesség és Orbán-fóbia terén is. Emlékezetes, amikor a Parti Nagy Lajos legsilányabb munkái közé tartozó, a magyarokat bőgatyás mucsai parasztnak láttató, kormánykritikus meséket címlapon érezte fontosnak hozni az újság. A székely-palóc kamutájszólásban elmondott, rendkívül kínos produkciónak a 2000-es években sikerült hoznia a ’90-es évek eleji Szatelit humorszintjét, tanúskodva a balliberálisok híres progressziójáról is. A felvidéki magyarok egyetlen jelentős hetilapja ezt ünnepelte körül, a magyarországi baloldali sajtóval tandemben. FIGYELNI KELL AZ ÚJ FRONTOKRA Javában zajlik a harc Magyarországon a még mindig bőven balliberális fennhatóságú kulturális és művészeti térért, és minden egyes hangos hisztéria (pl. amikor Alföldi Róbertet nem kirúgták, csak a megbízatása lejártával nem kapott új szerződést a Nemzeti Színház élén) azt jelzi, hogy a kormány betalált. Ez még jó darabig el fog tartani, és akár több ciklusra is szükség lehet, hogy a konzervatív értékrend üzenetei a balliberális üzenetekhez hasonló súllyal jelenjenek meg a kulturális életben. Eközben a befolyásáért kapaszkodó baloldal új frontokat nyitott a határon túli magyaroknál is, ahonnan váratlan támadások érhetik a jobboldalt, ha nem figyel oda. Vésey Kovács László pestisracok.hu 2016. szeptember 22.Foglalják el helyeiket: kezdődik az évad!Bemutatók, felújítások, klasszikus és kortárs szerzők darabjai, fesztiválok várják a közönséget a 2016–2017-es évadban Erdély magyar színházaiban. A meghirdetett bemutatók között tallózva feltűnik, hogy például Shakespeare műveit több társulat is műsorára tűzte, de eddig ismeretlen szerzők darabjaival is megismerkedhetünk az új évadban. A folytonosság, az együttműködések és a 10-es szám jegyében hirdetett évadot a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tervek szerint 2016 szeptemberétől 2017 júliusáig tíz új bemutatóval a tizedik kiadásához érkezett Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóval és számos kiegészítő programmal várják színházba az érdeklődőket. Október első hetében mutatják be a Magyari Etelka és Levkó Esztella meghívott vendég részvételével készült Még ezt elmondom, aztán megyek… című előadást. Az évad következő új produkcióját a társulat házi rendezője, Kedves Emőke jegyzi. Tuncer Cücenoglu kortárs török szerző darabja, a Hólavina azt mutatja be, hogyan zsarolják ma az embereket a hagyományokkal, a múlttal. A stúdióelőadás tervezett bemutatója október vége. Kocsárdi Levente a társulat idősebb kollégáinak és egy frissen felvett bábszínészének kínál lehetőséget, a november közepén bemutatásra kerülő Barlanglakók című előadásban. Az évad második fele két nemzetközi koprodukciót és két klasszikus szerző szövegének újragondolt változatát ígéri. Kokan Mladenovic Shakespeare-szonetteket, Sardar Tagirovsky pedig Moliére-vígjátékot állít színpadra. A Temesvári társulat évek óta tűz műsorra olyan koprodukciós előadásokat, melyeknek rendezői rendre Európa legizgalmasabb színházi alkotói közül kerülnek ki, és amelyek a kulturális különbségek mentén egy közös színházi nyelv megtalálását és fenntarthatóságát célozzák. Idén két ilyen koprodukció is bemutatásra kerül a Temesvári magyar színházban. Egyiküket, a film-és színházi rendezőként is elismert Hajdu Szabolcs állítja színpadra saját csapata, a Temesvári társulat három színésze és a zágrábi Eurokaz Színház színészeinek közreműködésével. A bemutató tervezett időpontja április vége. A másik, hasonló jellegű színházi előadást Schilling Árpád jegyzi. Az általa rendezett produkcióban a Temesvári magyar társulat mellett az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház színészei és a szabadkai Népszínház magyar és szerb társulata lép színpadra. Az előadást a 10. születésnapját ünneplő TESZT első napján, május 21-én láthatja a közönség. A felsoroltak mellett lesz új bábos produkció is, illetve egy-egy előadást állít majd színpadra Szász Enikő és Horváth Anna. Előbbi Görgey Gábor darabját, a Wiener Valzer-t, Horváth Anna, a társulat új, frissen végzett tagja pedig Wedekind: A tavasz ébredése című szövegét rendezi majd. Kolozsvár: nyolc bemutató Eseménydús évad kezdődik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is. Az intézmény nyolc bemutatóval, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásával várja közönségét a 224. évadban. Tompa Gábor igazgató évadnyitó sajtótájékoztatón ismertette a társulat terveit, a bemutatásra kerülő darabokat és ezek rendezőit. Az évad első bemutatójának előkészületei már júniusban elkezdődtek, az orosz származású, de az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonsky vezetésével készült Éjjeli menedékhely című Gorkij-drámát október 7-én láthatja a közönség a nagyszínpadra épített stúdiótérben. Már elkezdődtek a próbák Dragomán György Kalucsni című drámájának ősbemutatójára is, amelyet Visky András, a színház művészeti aligazgatója visz színre a Stúdióban. Különlegességnek számít, hogy a színház 14–18 éves fiatalok családi történeteiből készít közösségi alkotási módszerrel előadást. A fiatalok és szüleik kapcsolatát vizsgáló produkció előkészítése január óta zajlik, az említett két generáció képviselőivel mintegy hetven interjú készült el, melyekből kiindulva az alkotócsapat két dramaturg vezetésével összeállítja majd az előadás végleges szövegkönyvét. A darab rendezője Vargyas Márta, a bemutató tervezett időpontja november eleje. Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált ötödszörre szervezik meg november 24. – december 4. között, a fesztivál témája az Idegen odüsszeiája lesz. A rendezvényre Németországtól Dél-Koreáig számos társulat érkezik, visszatérő vendégként lesz jelen Declan Donnellan, Jaram Lee, a lengyelországi Teatr ZAR, valamint először lesz látható Kolozsváron a németországi Schauspielhaus Bochum és a stuttgarti Schauspiel előadása. A fesztivált követően januárban újabb fiataloknak szóló előadást tűz műsorra a színház: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig musical-változatát Béres László rendezésében láthatja a közönség sok fiatal részvételével. 2017-ben először rendez Kolozsváron az ukrán Andriy Zholdak, akinek macedóniai Elektra-rendezése az Interferenciák Fesztiválon lesz látható. A fiatal európai rendezők között „ukrán fenegyerek” néven is ismert Zholdak a Kolozsvári társulattal Ibsen Rosmersholmját viszi színre. Fiatal rendezők műhelye címmel új sorozatot indít a Kolozsvári színház: az évad második felében Nagy Botond, Sinkó Ferenc és Tom Dugdale új rendezései lesznek láthatóak a stúdióban. Vásárhely: klasszikusok, kortársak Az új színházi idényben is rangos klasszikus és kortárs színművek, ifjúsági előadások, adaptációk, közkedvelt musicalek szerepelnek, de ünnepségek, irodalmi estek, könyvbemutatók, kulturális rendezvények is gazdagítják a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendjét. Az idei évad legelső bemutatóját szeptember 16-án tartják a nagyteremben: az Olbrin Joachim csodálatos utazása című játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Jon Fosse Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben. Bemutatják Christine Rinderknecht Stresszfaktor_15 című ifjúsági darabját is Csáky Csilla rendezésében. Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készül a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. Hosszú szünet után viszi színre ismét a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, az előadás rendezője Keresztes Attila. Egy újabb Radu Afrim meglepetésdarab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. Újabb Székely Csaba-drámát is láthat a publikum: Molière A botcsinálta doktor című műve alapján született a Doktor S., amelyet Rareş Budileanu rendezésében mutatnak majd be a kisteremben. Vendégrendezőként érkezik Marosvásárhelyre Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust viszi színre. Új évad Sepsiszentgyörgyön is A Tamási Áron Színház társulata az új évadban öt bemutatót tervez. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatója szeptember 14-én volt. A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg. Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével az élet alapvető kérdéseit feszegeti. Az évad utolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. Az új bemutatók mellett Sepsiszentgyörgyön is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadások, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. Felújított színház Szatmáron Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába. A jubileumi év apropóján szatmári szerző a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016–17-es színházi évad: Láng Zsolt Bartók zongorája című, a városhoz kötődő, abban játszódó drámájával kezd a társulat. Az ősbemutató dátuma: október 14. Az előadás rendezője Patkó Éva. Az idei évadban három klasszikus mű is szerepel a műsoron: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, melyet Bocsárdi László vendégként rendez; Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony, rendező Bessenyei István; Carlo Goldoni Velencei terecske, az előadás rendezője Visky Andrej. Ezek mellett színre kerül Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája romániai ősbemutatóként a szerző rendezésében. Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiáját Bordás Attila rendezi. Az évadban látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat az idei évadtól önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé. A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016–17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a közönség. Szatmárra látogat többek közt a nagyváradi Szigligeti Színház társulata, és a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Személyi változások is voltak a társulatnál: Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csiky Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt. Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint húsz, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást. Nánó Csaba | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. január 16.Románra fordított magyar művek a román kultúra napjánA Studium–Prospero Alapítvány harmadik alkalommal szervezett felolvasómaratont a román kultúra napja tiszteletére. Az idén a 12 óra alatt hatvanan olvastak fel, vagyis kevesebben, mint a legutóbbi alkalommal, – igaz fele annyi idő alatt, – tette hozzá Kali István szervező. A román nemzetiségűek mellett számos magyar is jelentkezett a Zanza kávézóban szervezett január 15-i felolvasómaratonra. A feltétel az volt, hogy marosvásárhelyi, vagy Marosvásárhelyhez kötődő szerzők műveiből olvassanak fel, illetve azoktól a román íróktól, akiknek valamilyen évfordulóját ünneplik az idén, illetve a teljes magyar irodalom román nyelvre átültetett alkotásaiból. A felolvasók – újságírók, színészek, orvosok, tanárok, gimnazisták és egyetemisták, irodalmárok – közül a román szerzők közül legtöbben Eminescu-műveket olvastak fel, illetve Ion Creangă, Alexandru Cistelecan, Lucian Boia, Laurențiu Blaga, Petru Istrate, Romeo Soare, Romulus Guga, vagy a néhány éve fiatalon elhunyt, rádiós újságíró Sorina Bota írásaiból hangzottak el részletek. A román nyelvre lefordított magyar irodalomból Jókai MórAranyember című regényéből, Ady Endre Minden titkok könyve című kötetéből, Petőfi Sándor verseiből, Fodor Sándor Csipike, az óriás törpe című meseregényéből, Dragomán György Máglya című regényéből olvastak fel, valamint Marius Tabacu fordításában Bodor Ádám Sinistra körzet című regényéből hangzott el részlet, ahogyan Bartis Attila Nyugalom című művéből Anamaria Pop fordítotásában, vagy az Adela Sălăgianu által fordított Székely János Soó Péter bánata című művéből. A magyar írók közül Márai Sándor bizonyult a legnépszerűbbnek A gyertyák csonkig égnek kötetével. A vasárnapi felolvasás délben 12 órakor kezdődött és éjfélkor ért véget, eltérően az eddigiektől, amelyek 24 órát tartottak. Délután kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulatának művészeti vezetői és színészei, illetve újságírók, magyar színészek, közéleti személyiségek beszélgettek a kortárs művészetekről és színházról, illetve közéleti témákról. A szervezők elégedettek a rendezvénnyel, amelyet több ezren követtek élőben az interneten. Máris készülnek a január 22-i, magyar kultúra napi felolvasómaratonra, ahol hasonlóképpen Marosvásárhelyi szerzők műveit, illetve évfordulós magyar írók, költők alkotásaiból várják, hogy felolvassanak a jelentkezők. Az olvasást ez alkalommal is élőben lehet követni az esemény Facebook-oldalán. Antal Erika maszol.ro 2017. február 6.Várad híres művész-szülöttjeSzalai József nagyváradi születésű, Svájcban élő festőművész munkáit tartalmazza az a tavaly megjelent album, melyet péntek este, a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban mutattak be. Milyen lenne, ha ismert kortárs erdélyi írókról – mint például Bodor Ádám, vagy Dragomán György – szeretnénk többet megtudni, de az égvilágon semmit sem találnánk róluk? – tette fel a kérdést Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője a pénteki bemutatón. Valahogy így van ez Szalai Józseffel is – vajon mi lehet az oka annak, hogy annyira keveset tudunk róla? „Robbantott” A későbbiek során a művész személyes ismerője, Szilágyi Aladár, a Várad folyóirat szerkesztője szólt a művészről, akit „bősz nyomdászlegény” korából ismer, s akit hatszor nem vettek fel a kolozsvári képzőművészeti egyetemre, majd Bukarestben sikeresen felvételizett. De a sikeres felvételi előtt is lázasan kutatott, alkotott, nem zavarta, hogy senki nem hiszi el, hogy tehetséges. Aktív személyiség volt, de mégis visszahúzódó, rendkívül érzékeny, még az érdeklődést is gyanakodva fogadta. Bukarestben aztán „robbantott”, egy ortodox templom nyomdájában talált kőlapokat használt fel, színes kőnyomatai hatalmas sikert arattak. Bár sikeressé és elismertté vált, az otthontalanság kísérte végig, mind Bukarestben, mind később Svájcban. Egy másik jellemzője pedig az volt, hogy nem tudta magát adminisztrálni, sok remekművéről azt sem lehet tudni, hol van. Minden műfajban otthonos volt, „ha kellett, felcsapott reneszánsz, vagy barokk korabeli festőnek”, s titkai közé tartozik az a belső sugárzás is, mely az általa festett tárgyakból és alakokból felénk árad – mondta Szilágyi Aladár. Rátelepedett Banner Zoltán művészeti író, az album szerzője elmondta, milyen körülmények között ismerte meg a hatvanas években az akkor még egyetem előtt álló művészt, s a jelenlévők azt is megtudhatták, mi volt kezdeti sikertelenségének oka: tizenöt éves nyomdászinas volt, amikor „rátelepedett a securitate”, s együttműködésre szólította fel, cserébe sikeres felvételit ígértek neki. Ő viszont „szemberöhögte őket”, mondván, nem kell neki segítség ahhoz, hogy bejusson. Mindennek hat évi sikertelen felvételi lett az eredménye… A későbbiekben szó esett arról, hogy a művész rossz egészségi állapota miatt a monográfiát minél hamarabb el kellett készíteni – jelenleg viszont felépülőben van, alkot is. Barabás Ferenc, az albumot megjelentető Bar-Typo Stúdió vezetője elmesélte, milyen körülmények között sikerült átadni az album száz példányát a festőművésznek, svájci otthonában. Szilágyi Aladár elmondta, hogy a Várad következő számában a festőművészről is olvashatnak, Szűcs Lászlótól pedig megtudtuk, hogy késő tavasszal egy váradi kiállítást terveznek Szalai József műveiből. Később a jelenlévők, akik közül többen személyesen is ismerték a művészt, hozzá fűződő történeteket meséltek el, majd a szerző dedikálta az albumot. Neumann Andrea erdon.ro 2017. július 7.Magaskultúra és tériszonyLassan, de biztosan marad el minden, ami különleges volt. A kisvárosi kultúra úri hobbi lett, és az is marad egy darabig. Nem lesz G. Feszt, egyelőre megszűntek az irodalmi estek is, a kisváros lassan új kulturális dimenzióba kerül – a mainstream viszont egyre jobban nyomul, még ha nem is annyira minősíthetetlen formában, mint néhány évvel ezelőtt. De nagyon megy. Ezt bizonyították be a májusi városnapok koncertjei és más kulturális produkciói. A Székelyföldön az Udvarhely által meghonosított kocsmai kultúrrendezvényekre – legalábbis úgy néz ki – abban a formában, ahogy voltak, egyelőre nincs szükség. Valami megváltozott De lehet, hogy ez így is van rendjén, hiszen az aktuális Kárpát-medencei trend is az, hogy a kultúr-rendezvények nagyon szorosan kapcsolódnak a „fenntartóhoz", tehát azt a táncot járják, amit húznak nekik, más szóval szinte teljesen a támogató, a pályáztató jóindulatától függ, hogy az adott rendezvény megszerveződhet-e abban a formában, ahogy kitalálói és működtetői szeretnék, vagy meg kell változtatni benne bizonyos dolgokat, esetenként meg kell szüntetni. Székelyudvarhelyen körülbelül húsz éve az történik kicsiben, mint Magyarországon nagyban – ennek a speciális kisvárosnak a mindennapi gazdasági-kulturális-társadalmi élete nagyvonalakban modellezhető az anyaországéval. Vegyük csak a kultúrát, ezen belül azt a magaskultúrának nevezett, nagyvárosi valamit, ami az utóbbi tíz évben nagyon betört a városka mindennapjaiba, viszont amiben az utóbbi egy-két évben előrelépés helyett visszalépés, valamint érdeklődéshiány jött létre. Mire vagyunk vevők? Székelyföld és ezen belül az anyavárosnak nevezett Udvarhely mindig is vevő volt a kultúrmocsokra – nem akarok itt mély sebeket tépegetni, de például a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egymást érték a felejthető hakni-produkciók, azóta megszűnt tátogó „popzenekarok" fellépései, a tátika show-k, a felvizezett sörfesztiválok és a szórakoztatás műfajában is értékelhetetlen szépségversenyek. Akkor egy olyan korszakban voltunk, amikor nem ártott volna odafigyelni a közízlésre, hiszen még elérhető áron voltak olyan (élő) zenekarok, produkciók, amik később megszűntek vagy elérhetetlenek lettek. Az akkori vállalkozók egy része, az akkori ifjúsági szervezetek nyomták a gázt ezerrel ezen a téren, elképesztő koncertek jutnak eszembe, de nem mondom holnap reggelig, csak egy nevet: 4FClub.Fórefkláb, bizony. A kétezres években előbb A tánc tavasza elnevezésű, többnapos rendezvény, majd a G. Feszt vert éket ebbe a történetbe, de ide sorolnám a dráMÁt, illetve kisebb mértékben a Míves Emberek Sokadalmát – az első kettő már nincsen, a másik kettőnek is volt olyan éve, amikor érdeklődés és pénz hiányában elmaradt. Ha elapadnak az anyagi források, akkor egy idő után nem csak újítani képtelenség, hanem a szintet is nehéz tartani. És ha csak a szintet tartják, akkor néhány év alatt unalmassá válnak. Persze, megy itt az értelmiségi siránkozás, mert éppen sok mindent lehetne elhozni, megmutatni, csak éppen az igénnyel van baj – no meg azzal, hogy nem bírunk kiszakadni megszokott, adott keretekből, s ez nemcsak a kultúrára, hanem az élet csaknem minden területére érvényes. Vevők vagyunk a csodadoktorokra, sarlatánokra, ál-tudományos előadókra, egómenedzserekre, pénzcsinálókra. No meg olyan produkciókra, amikre húsz évvel ezelőtti vevők voltunk és húsz évvel később is azok leszünk. Őszes fejeinket fogjuk ingatni arra 2025-ben, amire 1999-ben is tettük, s ez valahol rémisztő számomra. Mondom egyik ismerősömnek, kb. tíz-tizenöt évet adok arra, vagy még annyit sem, hogy bizonyos rendezvényeken csak és kizárólag olyan előadók léphetnek fel, akiknek színpadi üzenete vidám, humoros vagy bohém – legyen az előadó, együttes, zenekar, színjátszócsoport, satöbbi. Egyszerűen nem lesz olyan produkció ezen a szcénán, ami kicsit is elgondolkodtat, megérint, beszélgetésre késztet, meg ilyenek. Mondja az ismerősöm, hogy így is van rendjén, ne is legyenek, mert ha ez lenne, mindenki hazamenne. Befogtam. Az irodalom is bekussolt Befogtam jómúltkor az évad utolsó irodalmi estjén is, amikor öt magyarországi irodalmi lap főszerkesztője tette tiszteletét a G. Caféban – helyi érdeklődőkként pedig heten vettünk részt rajta. Barátságos beszélgetés volt, csak éppen azt is megállapítottuk ezen, hogy így, ebben a formában nem biztos, hogy kell már az irodalmi est. Ami évek óta megy, kisebb-nagyobb sikerrel. Az olyan „sztárokra” mint Bodor Ádám, néhai Esterházy Péter, vagy Dragomán György nagyon sokan kíváncsiak annyira, hogy elmenjenek a rendezvényre, de egy pályakezdő író már nem annyira érdekes. Valahogy így vagyunk ezzel a zenében is: egy befutott, ismert, évtizedek óta működő, de bizonyos szempontból avíttnak számító zenekarra még mindig sokkal többen kíváncsiak, mint egy friss, dögös, új irányokba mutató alternatív együttesre. És itt tevődik fel az a kérdés is, hogy miért van az, hogy trendi zenét játszó hobbizenekarból előbb-utóbb buli- illetve lakodalmi zenekar lesz? Mert senki se kíváncsi rájuk, az eredetire. S valahol itt van a kutya elásva vagy elesve: egyszerűen nem érdekel az, amit nem ismerünk. Ezért nem kell a kortárs jazz, ezért nem kell a kortárs irodalom vagy a színház. Ezért kell a negyvenéves, jól ismert popsláger, a csárdáskirálynő és a hazafias szavalóverseny – még ha nem is értik azok, akikről pontosan ez szól, leírnám, hogy ezt mainstream, fősodratú kultúrának nevezzük. Ez az, amire Kárpát-medence szinten szükség van. Nagyon egyszerű példa, de talán a legszemléletesebb: egy kicsit olyan ez a kulturális tér, mint az alma: hiába van több százféle almafajtánk, nekünk csak az a kettő, a piros vagy a zöld kell, ami az üzlet polcán van. Még ha a falun termett, sokszor nem tökéletes bingyó százszor finomabb ízeket rejt is, nekünk az kell, amit mindenki vesz. „Ajjónekünk.” S így fogynak el a szánkból az ízek, a kertből a fák, a nyelvből a szavak, a zenéből a hangok, szívünkből az érzések, fejünkből a gondolatok. Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. július 7.Magyar előadások is szerepelnek az Országos Színházi FesztiválonÖt erdélyi magyar színház előadásait is láthatja a bukaresti közönség az október 20-a és 30-a között a fővárosban zajló Országos Színházi Fesztivál alatt. Az idei seregszemle programját Marina Constantinescu színikritikus, a fesztivál (Festivalul National de Teatru – FNT) művészeti vezetője állította össze, a válogató július 5-én ismertette a meghívott előadások listáját. A Romániai Színházi Szövetség (UNITER), az ARCUB (Bukarest Municípium Kulturális Központja) és a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház szervezésében zajló fesztiválon a közönség összesen 53 produkciót tekinthet meg az ország különböző színházaiból illetve független társulatoktól. A romániai színházi szakma legfontosabb seregszemléjén idén kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, temesvári és nagyváradi magyar nyelvű előadásokat láthat a bukaresti közönség, emellett három olyan román nyelvű produkció is meghívást kapott, amely magyar alkotók nevéhez fűzödik. A huszonhetedik alkalommal megszervezett színházi szemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház két előadással – A mélyben (rendező: Yuri Kordonsky), Rosmersholm (r.: Andriy Zholdak) vendégszerepel, derül ki a fesztivál honlapjáról. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával vesz részt, a román társulat pedig a Bocsárdi László által színre vitt Bulgakov 17 című produkcióval, az orosz regényíró A Mester és Margarita című műve nyomán született előadás díszlettervezője Bartha József, a jelmezek pedig Kiss Zsuzsanna nevéhez fűzödnek. Idén a nagyváradi Szigligeti Színház egyik produkciója is bekerült a válogatásba, a társulat a Theodor Cristian Popescu által rendezett Az én kis hűtőkamrám című előadásával lép fel a fővárosban. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is jelen lesz a fesztiválon, a társulat Harold Pinter Évforduló című darabját játssza, Alexandru Dabija rendezésében. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A Versailles-i rögtönzés avagy a Majmos ház című produkciójával megy, a Molière nyomán létrejött előadás rendezője: Sardar Tagirovsky. A kolozsvári Román Színház szintén két előadással került be a válogatásba, tőlük a Mihaela Panainte rendezte A per (koreográfus: Györgyjakab Enikő), illetve a Tudor Lucanu által színrevitt Playlistlátható majd. Még egy magyar vonatkozású produkció szerepel a programba, a válogatásba bekerült a nagyszebeni Radu Stanca Színház Máglyacímű előadása is, amely Dragomán György hasonló című regényéből készült, rendező: Armin Petras. A fesztivál művészeti igazgatója, Marina Constantinescu nyilatkozata szerint: „A kiemelt figyelem ezúttal a 2016/2017-es évadra irányul, Románia színházi és művelődési jelenségeire, melyeket a Országos Színházi Fesztivál tükrözni kíván, hogy újra elemzésekre ösztönözze a nézőket és a szakembereket, mindazokat, akiket érdekel a romániai színház, és nem csak.” Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 17.KMN – Regényterápia és a mindenhol érvényes Erdély-narratívaNem azért jók az utóbbi évek-évtizedek nagy sikerű Erdély-regényei, mert Erdélyről szólnak, hanem attól, ahogy meg vannak írva – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott szerda délutáni beszélgetésen. Ezen irodalomtörténészek, kritikusok elemezték a magyar szépirodalom azon nagy sikerű alkotásait, melyek Erdély, a romániai magyarság elmúlt száz évét dolgozzák fel. Demeter Zsuzsa egyetemi tanár, szerkesztő Balázs Imre Józseffel, Bányai Évával és Zsidó Ferenccel beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a szerzők nemrég megjelent kritikakötetei kapcsán, arra keresve a választ, hogy mennyire érthetők a nem erdélyi olvasók számára Bodor Ádám, Dragomán György, Vida Gábor, Láng Zsolt, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba, Nagy Koppány Zsolt és más szerzők erdélyi, romániai ihletésű történetei. Bányai Éva úgy vélte, annyira jó szövegekről van szó, hogy ezekhez nem kell feltétlenül referenciákat keresni. Balázs Imre József szerint ezeknek lehetnek regionális olvasatai, mást mondhatnak az erdélyi, és mást a magyarországi olvasó számára, de ha számunkra van értelme, meg tudjuk tanulni az olvasatát, ahogy Tolkien művében, a Gyűrűk urában is értjük Gondor vagy Középfölde történetét. Bányai Éva szerint szocializáció kérdése is, hogy kinek mit mond egy „erdélyi alkotás”, Zsidó Ferenc ellenben Faludy Györgyöt hozta fel példaként, aki úgy vélte, háttérismeret nélkül nem érthetők az Erdély-történetek, például Móricz Erdély-trilógiája. Tompa Andrea könyveit ellenben szinte jobban szeretik Magyarországon, mint Erdélyben, tette hozzá. Balázs Imre József úgy fogalmazott, jó kulcs a nyelv felől megközelíteni a műveket, hiszen csak egy részük a történet, a tényanyag. Tompa Andrea megtalálta azokat a figurákat, akik nem a hétköznapi szürke nyelvet beszélik. Bőbeszédű elbeszélőkkel van dolgunk, de ezek belső beszédek, monológok, az írónő szereplőivel mondatja el az elmondhatatlant, kitalál egy nyelvet, mely hiteles, mondta Bányai Éva. A traumák nem a regényekben vannak, hanem a fejünkben” - hívta fel a figyelmet Balázs Imre József arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek a sérült Erdély-képet mutató szépirodalmi művek kínálnak-e alternatív haza fogalmat, feloldást a Trianon vagy a kommunizmus okozta traumákra. Úgy vélte, eleve a témájuk miatt nagyon terápiás hatásúak, ezért is lehet őket ajánlani. A traumafeloldást, a katarzist a 89-es forradalom jelentheti, a legtöbb mű ezzel is zárul, de vannak, akik „kiszólnak”, jelezve: a rendszerváltás nem azt hozta, amit vártak. „Nem csak Erdélyről szólnak, hanem általában a hatalomról, a félelemről”- jellemezte a műveket Bányai Éva. Rámutatott, éppen ezért idegen nyelvű fordításban is működhetnek, hiszen nagy erényük, hogy kisebbségi pozícióból teszik általánossá a történetet. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 22.Ezzel készülnek a magyar színházak az új évadban Szatmártól GyergyóigVáltozatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban. Legyek ura Marosvásárhelyen Nyolc új bemutatóval és 19 műsoron tartott előadással várja közönségét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az új évadban. Az első bemutató Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiája Harsányi Zsolt rendezésében. Ezt követi Keresztes Attila Macbeth-rendezése, majd a reformáció 500. évfordulója alkalmából Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámája, amelyet Sebestyén Aba rendez. Szintén Keresztes Attila állítja színpadra Henrik Ibsen Hedda Gabler című színművét, valamint az óévet búcsúztató előadást, a Fekete Péter című zenés darabot – közölte összefoglalójában az MTI. A korábbi sikeres együttműködés eredményeként Radu Afrim román rendező negyedszer dolgozik a Tompa Miklós Társulat színészeivel az egyelőre Meglepetés előadás 4. munkacímet viselő produkcióban. William Golding nagy sikerű ifjúsági regényének, A legyek urának színpadi változatát Vidovszky György állítja színpadra Marosvásárhelyen. Az évad Moliere komédiájával zárul, amelyet Bodolay Géza átiratában és rendezésében Le Misantope/Az új embergyűlölő címmel mutatnak be. Alice, Tiltott könyvek A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház első bemutatója az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregények alapján létrejövő Alice című produkció Bocsárdi László irányításával. Ezt követi Zakariás Zalán rendezése, az Escorial. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező Anna legendáját láthatja a közönség, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót. Továbbra is műsoron marad a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, az Évforduló, a norway.today, a Pénz az égből, Az ezredik éjszaka és Kaisers TV, Ungarn. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is műsorra tűzik. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az új évadát Görgey Gábor Wiener Walzer című darabjával indítja Szász Enikő rendezésében. További öt bemutató várható olyan alkotókkal, mint Radu Afrim (Rabenthal), Kedves Emőke (Micimackó), Kocsárdi Levente (Dancer in the dark), Traian Savinescu (Hókirálynő). Ezen kívül egy nemzetközi koprodukciós műhelymunkát is bemutatnak Forbidden books (Tiltott könyvek) címmel. A teátrum 2018-ban ünnepli fennállásának 65. évfordulóját, az évad végén ünnepi gálaműsorral készülnek, emellett rendszeresen lesznek vendégprodukciók és egyéb programok. Ősbemutató Szatmáron Tizenkét bemutatóval várja közönségét a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata. Elsőként a Bernarda Alba háza című művet viszik színre Sorin Militaru rendezésében, majd a Biloxi Blues című előadás következik Bordás Attila koreográfus rendezésében. Szilveszteri előadásként a Charlie nénje című produkció lesz látható, amelyet Bessenyei István állít színpadra. Februárban mutatják be a Család ellen nincs orvosság című darabot Lendvai Zoltán rendezésében, majd a Raul W. legendáját viszik színre Alexander Hausvater irányításával. Ez utóbbi musical ősbemutató lesz Raoul Wallenberg életéről. Györfi Csaba, a Nagyvárad Táncegyüttes koreográfusa egy mozgásszínházi előadást rendez, Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját Tóth-Páll Miklós állítja színpadra. Tom Dugdale rendező Hatházi Andrással viszi színre a Tizenöt próbálkozás a színészetre című darabot, amit közösen írtak. A színház a reformáció 500., illetve a magyar reformáció 450. évfordulója előtt tiszteleg Tóth-Máthé Miklósnak az Én, Károli Gáspár című monodrámájával, amelyet Bessenyei István jegyez. Az évadtervben szerepel még a Parancsára, Führerem című darab Sorin Militaru rendezésében, Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című műve, amit Nagy Regina jegyez és Dragomán György Vasvonója Frumen Gergő rendezésében. Román előadások a Csíki Játékszínnél A csíkszeredai Csíki Játékszín öt bemutatóval készül: Parászka Miklós rendezésében Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét mutatják be, Martin McDonugh kortárs drámaíró A párnaember című darabját Csiki Zsolt állítja színpadra. Decemberben A kaktusz virága című vígjátékot viszik színre. A közönség láthatja a Kurázsi mama és gyermekei című előadást is. Az évadot A nyugat hőse című előadással zárják. A csíkszeredai színház az idén először román nyelvű produkciókat is biztosít a közönségnek. Lars von Trier Udvarhelyen, gyermekelőadás Gyergyóban A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Rigó Béla Boldog mese című mesejátékával kezdi az évadot Márkó Eszter rendezésében. Ezt követően Carlo Goldoni Mirandolina című komédiáját mutatják be, amelyet Csurulya Csongor állít színpadra. Matei Visniec román kortárs drámaíró Migránsoook című darabját Zakariás Zalán jegyzi. Szilveszteri előadásként a Felsült szerelmesek című Shakespeare-vígjátékot tekintheti meg a közönség Albu István és Zakariás Zalán rendezők közös munkájaként. Az évadtervben szerepel még Lars von Trier A főfőnök című vígjátéka Anger Zsolt rendezésében, Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című komédiája Suba László irányításával, valamint a Moravetz Levente Nem lesz reggel Fred! kortárs dráma. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház elsőként egy gyermekeknek szóló előadást visz színre, A legkisebb boszorkány című mesejátékot Nagy Regina rendezésében, amelyet Demeter Kata írt Lázár Ervin meséje nyomán. Dávid A. Péter rendezésében tantermi előadást mutatnak be Nagyítás címmel, majd Kubiszyn Viktor műve alapján a Drognapló című produkció következik, amely Fodor Alain Leonard egyéni előadása. Leta Popescu rendező az Emberekről és tényekről című előadást jegyzi, amit Keresztes Attila Meglepetés produkciója követ. Az évad utolsó bemutatójaként Csehov Három nővér című drámáját viszik színre Albu István rendezésében. MTI; Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 25.A kicsi árnyék és a nők családregénye - Gerlózy Márton író, Áprily Lajos dédunokája új könyvérőlGerlózy Márton magyarországi író, Áprily Lajos dédunokája újonnan megjelent könyvéről, a Mikecs Anna: Altatóról beszélt a Krónikának. A könyvet Kolozsváron mutatják be szeptember 27-én, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai, a regény főszereplője Jékely Márta, aki Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. – A májusban rendezett kolozsvári Ünnepi Könyvhéten megígérte a közönségnek, hogy Erdélyben mutatja be családregényét, a Mikecs Anna: Altatót, hiszen ezer szállal kötődnek ide szereplői, narrátorai. A főszereplő Jékely Márta, Schéfer Ida és Áprily Lajos harmadik gyermeke. Amint korábban mesélte, a családot többszörösen is tragédia, fájdalom kötötte Erdélyhez. Hogyan fogott hozzá a memoárokon, leveleken alapuló mű összeállításához? – Személyesen engem, édesanyámat és testvéreimet is súlyos trauma kötött sokáig Erdélyhez, bizonyos értelemben nagyon hasonló fájdalom, mint a nagymamámé volt. Jékely Márta életében többszörösen is traumatikus pont Kolozsvár: itt nőtt fel, innen költöztek Pestre, majd visszatértek, itt született meg első gyermeke, Mikecs Anna, férjét pedig, a 100 éve született Mikecs Lászlót 1945-ben Kolozsvárról hurcolták el a Szovjetunióba, ahol nem sokkal később meghalt. Aztán hamarosan a kislányuk, a három és fél éves Mikecs Anna is életét vesztette. Nagymamám 2006-ben hunyt el, akkor kezdtem el összegyűjteni, rendszerezni a leveleit, a fényképeket, mindent. Már korábban is tudtam, hogy valamiképpen meg akarom majd örökíteni az alakját. Elkezdtem olvasni a leveleket, emlékiratokat, naplókat, kiderült, hogy rengeteg a nyersanyag. Miután hozzám kerültek dédnagyanyám, Schéfer Ida emlékiratai is, elkezdődött a feldolgozás első, fárasztó fázisa, a rendszerezés, a levelek, naplók digitalizálása. A regény középpontjában a nagymamám és dédanyám története áll. Kulcsfontosságú helyszín Kolozsvár, de Parajd, Brassó, Medgyes is, ahol a család szász ágait kutattam, viszont mivel az ottani eseményekről nem állt rendelkezésemre annyi tényanyag, a regényben ezeket fikcióval kellett pótolnom. Mikecs Annával együtt hét nő, öt generáció szemszögét mutatom be. – A női szereplők, elbeszélők, a női szemszög a meghatározó a könyvben. Ez a korábbi regényeire nem volt jellemző. – A könyveim általában élményalapúak, az elbeszélőm nagyon erősen kötődik hozzám. Ezt a könyvet tulajdonképpen nem írtam, hanem szerkesztettem, bár az írás mindig szerkesztés, a szerkesztés pedig mindig írás. A középpontban a nagymamám alakja áll, aztán a dédanyámé, aztán az ő anyjáé, Kerekes Teréziáé, de felbukkan Áprily édesanyja, sőt az ő édesanyja is. Dédanyám emlékiratát – ami inkább szépirodalmi igényű szöveg, mint a nagymamámé – húzni, a nagymamámét pedig pótolni, színezni kellett, mielőtt egyáltalán kitaláltam volna, miként áll majd össze az egész egy regénnyé, hogyan lesz a szöveg egységes. Nagymamám éppen életének legfájdalmasabb – tehát a regény szempontjából kulcsfontosságú – eseményeiről nem írt részletesen, érthető okokból. Ezek ugyanazok az okok, amik miatt ezt a regényt egy érintett női családtag soha nem tudta volna megírni, lelkileg túlságosan megterhelő munka. A nők a családban nagyon erősen kötődtek egymáshoz, és ami érdekes, a regény készítése közben édesanyám egyes babonáinak is megtaláltam az eredetét: 1850-ben. – A könyvnek nem a címeként, hanem a szerzőjeként szerepel Mikecs Anna, a nagymamája három és fél évesen elhunyt kislánya. – A regény struktúrájának két legfontosabb kérdése – az elbeszélő kiléte, illetve a szövegben történő mozgásának technikája – kikötőkben jutott eszembe, az egyik egy hajó-, a másik egy légikikötőben, mindkettő Ázsiában. Egy nőalakot kerestem, aki elmeséli a történetet és bárhová bejárása van, így jutott eszembe a kicsi Anna, aki 2012-ben lett volna hetvenéves. Az jutott eszembe, hogy akár meg is írhatta volna a család regényét, így ő az, aki bejárja a szerteágazó történetet. Áprily Lajosnak a kislány halálára írt versében (Annának hívták) szerepel az, hogy „kicsi árnyék”. Ez adta az ötletet, hogy Anna legyen a szerző, az árnyék, aki végigjárja az eseményeket, aztán egy ponton meg is jelenik, értelemszerűen akkor, amikor élt. Itt született Kolozsváron, a református kórházban. A Király utcában, illetve a visegrádi Szentgyörgypusztán élte le rövid életét. – Igazolt hiányzás című, önéletrajzi ihletésű könyvében azt írta, a „nagymamája volt a mindene”. Ezek szerint Jékely Márta személye-személyisége volt az, ami a löketet megadta a főként róla szóló könyv megírásához. – Ha jobban belegondolok, mind a hét eddig megjelent könyvemben szóba kerül a nagymamám, hiszen magamról írok, ezáltal mindig érintem a gyermekkoromat, amelyet nagyrészt vele töltöttem. 1987-ben, a már említett erdélyi út után, amikor édesanyám első férje, Váczi Tamás megbetegedett, és nem sokkal utána, éppen harminc évvel ezelőtt elhunyt, nagymamám sokat segített a négy gyerekkel egyedül maradt lányán. Egyfajta elégtételt szerettem volna, kifejezni a hálámat, hogy róla is tudjanak, elsősorban a családban. Aztán dédnagyanyám figurája is fontos: neki sem volt könnyű élete Áprily árnyékában. De persze nem a családi szennyes kiteregetése a cél, hanem – ahogy Lator László írta a könyv fülszövegében – hogy a szereplők gyengeségeire is fény derüljön, mert az analízisnek kizárólag így van értelme. („Tudatfolyam, mégis minden a helyén van. És az erre-arra ágazó család, az emlékezetes alakok. Nem az író érzelmei formálják őket: látja, tudtunkra adja esendőségüket, olykor pusztító gyengeségeiket-gyarlóságaikat is. És a regénybeli család nem akármilyen család. A Jékelyek, csúcsán Áprily – Jékely Lajos. Ha ismertük őket, ha nem, történetüket, ezt a könyvet jó olvasni” – írja a fülszövegben Lator László – szerk. megj.). – Műveiről azt szokták írni, hogy provokatív szókimondás, ironikus humor, kegyetlen őszinteség jellemzi. Éveken keresztül dolgozott a családregényen, azelőtt meg eközben teljesen más tematikájú könyveket írt: az Igazolt hiányzás című, az érettségiig el se jutott „rossz tanuló” regényét, A csemegepultos naplóját, távol-keleti helyszíneken játszódó történeteket, a Check-in-t, a Létrát, vagy a legutóbbi, a függőségről szóló Elvonókúrát stb. Hogy érzi, a Mikecs Anna: Altató kilóg a sorból? – Kívülálló szemmel talán tényleg nem illik az életművembe. De aki ismer, persze tudja, hogy mégis. Mialatt ezen a könyvön dolgoztam, négy regényem jelent meg. Egyébként az Altató esetében tulajdonképpen végrehajtó vagyok. Valakinek meg kellett írnia a család történetét. A mi unokáink számára is fontos lesz a könyv, nem kell majd annyit kutatniuk, kérdezősködniük, csak leveszik az Altatót a polcról. A húgom úgy fogalmazott, miután elolvasta, hogy „transzgenerációs szorongásaim zsebkönyve, s nemcsak az enyém vagy családunké, hanem a századé és a generációmé”. Ha nem olvasom el a regény alapjául szolgáló szövegeket, sok mindent nem tudnék. Például azt sem, hogy itt Kolozsváron a fél város rokonom. – A férfiak is reflektorfénybe kerülnek a regényben, például Mikecs László, Jékely Márta első férje, az elismert néprajzkutató alakja, Mészáros Dezső szobrász, Jékely Zoltán és persze Áprily Lajos is. – Igen, a Lajos alakja nyilván végig ott lebeg a regényben. A Mikecs esetében nehezebb dolgom volt, alakját levelekből tudtam rekonstruálni. Róla kevés szöveget találtam, mert Jékely Márta második férje, az én nagyapám azt javasolta a feleségének, égesse el a Mikecs leveleit. Mikecs László Bihardiószegen született, kerestem a szülőházát, előkerültek a rokonai is, akik most már tudnak a könyvről. – Mint mondta, ahol homályosak voltak vagy hiányoznak a történet darabkái, ott fikcióval pótolta. Most, hogy elkészült a könyv, hogyan érzi: milyen a fikciós és készen kapott szöveganyag aránya? – Azt az elvet követtem, hogy nem találok ki semmit, hanem összerakom a történetet, mindenhol hiteles forrást használva. Ez jóval nehezebb, mintha a lyukakat fikcióval tömtem volna ki, talán jóval egyszerűbb munka lett volna, mint kibogozni minden szálat a hatalmas levél- és memoáranyagból, prózából, lírából, több oldalról megvizsgálni az igazságot, aztán felépíteni a szerkezetet. Az életben el nem olvasná senki az 500 levelet, még az emlékiratot se olvasnák sokan, ha kiadnánk. Az a nagy dolog ebben, amikor az egész összeáll, és a család történetén át kirajzolódik a történelem. Korrajz is, persze, és emiatt a kolozsváriaknak – például a századforduló polgári hétköznapjai – biztosan nagyon érdekes lesz. – A kortárs erdélyi vagy erdélyi kötődésű szépirodalomban erőteljesen lecsapódik a történelmi fordulatok (kommunizmus és 1989 vagy Trianon) témája, de a Magyarországra való áttelepedésé is, példa erre Dragomán György vagy Tompa Andrea életműve. Az Altatóban is fontos fordulat, hangsúlyos, traumatikus pont az Erdélyből Magyarországra való telepedés? – Igen, többszörösen is. Amint Schéfer Ida leírja, Áprilyék átköltözése több okra vezethető vissza, egyrészt Lajosra nem volt már oly mértékben szükség tanárként, aztán fiának, Endrének nem ment a román nyelven való tanulás. Az országváltás traumája megjelenik Ida, Lajos, Márta és Zoltán szemszögéből is. Egyébként, bár a család nagyobb veszteségek nélkül megúszta mindkét világháborút, Jékely Márta kapta a legnagyobb dózist a traumákból: két év alatt meghalt kisfia születése után pár órával, aztán a férje, a lánya, teljesen egyedül maradt a vesztes, romokban heverő Magyarországon. – A családtörténethez képanyag is társul, a könyv Facebook-oldalán gazdag fotóanyag látható a szereplőkről, valamint Jékely Márta rajzai is. Ezeket is tervezi megjelentetni? – Igen, pár fotó felhasználásával külön kiadvány készül. Képeslapok. Jékely Márta számára fájó veszteség volt az is, hogy a háború után abba kellett hagynia a főiskolát, mert nem volt pénzük, el kellett mennie dolgozni, pedig nagyon tehetséges képzőművész volt, Ferenczy Béni egyik kedvenc tanítványa. Rajzait szeretném majd Pesten kiállítani, illetve egy fotókiállításon is gondolkodom. Mikecs László halála után pár évvel újból férjhez ment, Mészáros Dezső szobrászhoz, ő pedig nem szerette, hogy a felesége konkurencia számára. Aztán jöttek a gyerekek és ő anya, háziasszony lett – egyszerű, hétköznapi történet. – Áprily Lajos dédunokái közül többen is művészi pályán tevékenykednek, Önön kívül Péterfy Gergely író és Péterfy Bori énekesnő. Mindhármukról szólva sokszor elhangzik, hogy a költő leszármazottai. – Ez a regény időben 1978-ban ér véget, az első unoka születésekor, de mivel az árnyék útját a 40 fejezeten keresztül különböző asszociációk mozgatják, sok mindent átugrunk, sok minden kimarad. Gergő csecsemőként szerepel a regényben, amikor fel akarják vidítani vele Lajost a halála előtt nem sokkal, de ezt a jelenetet is Márta szemszögéből látjuk, ez a regény róla szól, az ő alakját akartam megörökíteni. Az Altatót elsősorban őérte állítottam össze. Könyvbemutató Kolozsváron - Gerlóczy Márton Mikecs Anna: Altató című regényét szeptember 27-én mutatják be Kolozsváron a szerző jelenlétében. Az eseményt a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva Termében tartják 17 órától. Gerlóczy Márton - Író, publicista, 1981-ben született Budapesten. Kötetei: Igazolt hiányzás (2003, 2012), Váróterem (2005), A szabadok testvérisége (2008), A csemegepultos naplója (2009, 2014), Check-in (2012), Rabigában 2. (plágiumregény), Létra (2013), Elvonókúra (2016), Altató (2017). Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 16.Egyoldalú az erdélyi magyar és a román irodalom közti szerelemSzkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően – mondta el a Krónikának Lövétei Lázár László, a Székelyföld főszerkesztője azt követően, hogy a folyóiratnak a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró lapszámát Bukarestben mutatták be szerdán. Egymás kultúrájának kölcsönös megismerése vajon elősegíti-e a román és magyar nép közeledését? Előrelendítheti-e ezt az irodalmi művek fordításokon keresztül történő átjárhatósága? – ezeket a kérdéseket vetette fel az a szerdai bukaresti beszélgetés, amelynek keretében a Székelyföld folyóirat szerkesztői és román írók, fordítók mutatták be a lap tematikus számát. Lövétei Lázár László, a Csíkszeredában szerkesztett lap főszerkesztője a Krónika megkeresésére kifejtette, az augusztusi tematikus számban, amely a román és magyar kultúra kapcsolatát járja körül, a szerkesztők kérdéssel fordultak magyar és román irodalmárokhoz: Ismerve a magyar és román nép évszázados »barátságát«, egymás kultúrájának megismerése valóban elősegíti-e a két nép közeledését? És mit kellene még tennünk nekünk, magyar és román íróknak, hogy kimozduljunk a jelenlegi holtpontról ebben a kérdésben?” A beérkezett válaszokat a tematikus számban jelentették meg, írt a témáról Petre Cimpoeşu, Marius Cosmeanu, Demény Péter, Dimény H. Árpád, Doina Ioanid, Lakatos Mihály, László Noémi, Márton Evelin, Ion Nete, Doina Ruşti, Szenkovics Enikő, Szonda Szabolcs, Alexandru Vakulovski, Vida Gábor. A centenárium közeledtével „durvulnak a dolgok” A bukaresti beszélgetésnek a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet adott otthont, Lövétei Lázár Lászlón kívül Fekete Vince főszerkesztő-helyettes, Dan Lungu író, szerkesztő, Marius Cosmeanu szociológus, műfordító, újságíró és Szonda Szabolcs moderátor vett részt a bemutatón. Lövétei Lázár László elmondta, nem ez volt az első alkalom, hogy a Székelyföld Bukarestben mutatkozott be, hiszen korábban erdélyi magyar irodalmi folyóiratokat, a Székelyföldön kívül a Látót, Helikont is megismertették az ottani közönséggel. „Azért gondoltunk arra, hogy most épp Bukarestben illene bemutatni a tematikus lapszámot, mert jeles kortárs szerzők anyagai szerepelnek benne és értelemszerű, hogy a román közönségnek is legyen tudomása erről. Pláne olyan körülmények között – ezt hangsúlyoznám, Bukarestben is elmondtam –, hogy jelenleg egyáltalán nincsen konjunktúrája a román–magyar barátságnak. Mindannyian látjuk, hogy ahogy közeleg a 2018-as centenárium, egyre inkább durvulnak a dolgok a két nép viszonya tekintetében. Én magam is szkeptikus vagyok kicsit, de ez még nem jelenti azt, hogy teljesen el kell felejteni, hogy az együtt élő népek közt tartani kell valamilyen szinten a kapcsolatot” – fogalmazott Lövétei Lázár László. Hozzátette, az írók, irodalmárok úgy tudják ezt megvalósítani, hogy olvassák, fordítják egymás műveit. „A román kollégák is hangsúlyozták a lapszámbemutatón, hogy minél többet kellene találkozni egymással. Persze az, hogy ennek a közeledésnek van-e kézzel fogható hatása, megjósolhatatlan. Augusztusi lapszámunk körkérdésére kortárs román és erdélyi magyar írók válaszoltak, és mondhatni elég szkeptikus hangot ütöttek meg. Volt, aki azt mondta, hogy fontos közeledni és valamikor hátha pozitívan változik a helyzet, de általában elég sötéten látják az írók a kérdést román és magyar részről egyaránt” – fejtette ki a főszerkesztő. Mint mondta, Dan Lungut mint az egyik legjobb kortárs román írót, illetve Marius Cosmeanut mint műfordítót, újságírót hívták meg. Cosmeanu marosvásárhelyi születésű, az édesanyja magyar, élt Pesten is, így eléggé ismeri mind a két kultúrát. Dan Lungu úgy fogalmazott, hiányérzetük van, mert az erdélyi magyar kortárs irodalom és általában a kisebbségek irodalma szinte teljesen ismeretlen a román közönség számára, amely sokkal jobban ismeri például a kortárs külföldi, olasz, francia szerzőket. Talán a magyarországi irodalom ismertebb, például Dragomán György regényei románul is napvilágot láttak. Lungu felvetése szerint nem is létezik elég útja-módja annak, hogy az erdélyi magyar irodalom eljusson a román olvasóhoz. Kevés a románra fordított erdélyi magyar kortárs mű „Ez teljes mértékben így van, hiszen magyar részről sokkal könnyebb dolgunk van. Aki irodalmárkodik, otthon van a kortárs erdélyi magyar irodalomban, az általában fordítani is szokott románból – ez persze nem kötelező, de gyakori. Ezért mennyiségileg sokkal több román irodalmat fordítanak magyarra, mint fordítva, ebből a szempontból mondhatni a szerelem nagyon egyirányú. Édeskevés az, ami a kortárs erdélyi magyar irodalomból le van fordítva. Lungu szerint fájdalmas, hogy a franciákat vagy a japánokat, a kortárs külföldi szerzőket jobban ismerik a románok, mint azoknak a népeknek az irodalmát, akikkel együtt élnek” – mondta Lövétei. Kitért arra is, nemrég megjelent ugyan egy, erdélyi magyar szerzők románra fordított írásait tartalmazó antológia az ICR (Román Kulturális Intézet) kiadásában, még akkor, amikor Nagy Mihály Zoltán volt az intézet alelnöke, aki azóta már nem az, úgyhogy félő, hogy ez a kezdeményezés is el fog halni, hacsak valamit ki nem talál a politikum ezirányban. Nyilván nemcsak a politikum feladata, hogy a két irodalom átjárhatósága megteremtődjék, civilkedni mindig lehet, de az ilyen kezdeményezésekhez pénz és háttér kell. A Székelyföldben egyébként elég gyakran szerepel román szerzők szövegeinek fordítása: versek, novellák, regényrészletek a legfontosabb kortárs íróktól-költőktől” – mutatott rá Lövétei. Azt is elmondta, a bukaresti lapszámbemutató közönsége vegyes volt, hatvan-negyven százalék arányban voltak jelen magyarok és románok, ami azt mutatja, a románok is érdeklődnek azért valamelyest a téma iránt. Román írók a román és magyar kultúra kapcsolatáról a Székelyföldben „Egy másik kultúra vagy személyiség vagy közösség felfedezése más világokra nyitja rá a szemünket, és gazdagabbá tesz bennünket szellemileg és lelkileg egyaránt” – Doina Ioanid „A színtiszta igazság az, hogy – ami a két kultúra kölcsönös megismerését illeti – bizony még sok helye van a jobbításnak. Valahogyan csak haladnak előre a dolgok, inkább alkalomszerűen (ebből ered a protokolláris ünnepiesség), jóllehet az volna a természetes, hogy létezzék állandó jellegű együttműködés, azzal a proiritással, hogy a nemzetközi irodalom vérkeringésébe kösse be az irodalm(ak)at” – Ion Nete. „Mind a magyar, mind a román írók annyira érzékenyek a történelem bonyolult problémái iránt, hogy mára már a kölcsönös jóindulat valóságos kódrenszerét hozták létre, ami sajnos eléggé mesterséges és működésképtelen képződmény. (...) Ebben a káoszban, amikor a nemzeti identitás csupán fesztív jelleggel megidézett emlék, nehezemre esik közösségek irodalmáról beszélni, sőt már egyetlen ország irodalma is szinte áttekinthetetlen. Csupán írók vannak, egy olyan történelemben, ahol a könyvek éppen agonizálnak” – Doina Ruşti. „Besszarábiaiként látom, hogy a románok és oroszok közti régi konfliktusok a kultúrában semmissé lesznek. Azt hiszem, ez igaz a románokra és magyarokra is” – Alexandru Vakulovski. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 27.Egzotikum a románoknak a magyar irodalom – küldőkönyvtár nyílt KolozsváronA magyar irodalmat ismertetné meg a román közönséggel a Fehér Holló Médiaklub Egyesület, amely küldőkönyvtárat nyitott a kincses városban, hogy szorgalmazza a két kultúra közti párbeszédet. „Gyönyörűek a Tamási Ábeljéről küldött írások is, az olvasók úgy fogalmaztak, bár nem tudtak semmit a székelyekről, most mindent megtanultak a regényből. Fontos, hogy az egyesületnek sikerült bevennie a kezdeményezésbe kolozsvári román iskolákat” – sorolta Szabó Csaba. Azt is lényegesnek tartja, hogy sok magyar szakember csodálkozik rá a könyvtárra, többen jelezték, nem tudták például, hogy a Bánk bánnak vagy Rejtő Jenő könyveinek létezik román fordítása. Az egyesület felajánlásokból szerzi a kiadványokat, a polcokat úgymond bérbe adják, amelyeket külföldi intézmények és helyi érdeklődők fogadhatnak örökbe. Szabó Csaba kitért arra is, hogy mivel 2018 centenáriumi év, fontos szerepet szánnak a könyvtárnak a román–magyar megbékélésre összpontosítva: havonta meghívnak egy román előadót, Ploieşti-ről, Craiováról, Sloboziából, Iaşi-ból érkezők fognak értekezni a magyar irodalomról. „Elhangzik majd, hogy »scriitorul Mór« vagy »scriitorul Dezső«, de nem kell kijavítani a megszólalókat, akik román szemszögből beszélnek a mi irodalmunkról. Mosolyogva, melegséggel a szívünkben fogjuk hallgatni, hiszen annál szebb dolog nincs, ha mondjuk valaki románul szavalja A walesi bárdokat vagy Petőfit. A fordítókat is reflektorfénybe állítjuk a kezdeményezéssel, hiszen sok remek műfordítóról nem tud a közvélemény” – mondta az ötletgazda. Költészetet és kortárs prózát is igényelnek az olvasók A szombati eseményre meghívták H. Szabó Gyulát, a Kriterion könyvkiadó igazgatóját, aki a kiadó és a román–magyar keresztfordítások kapcsolatáról beszélt. Mint Szabó Csaba ecsetelte, a Kriterion átadja román–magyar könyvtárát az egyesületnek, így végre egy helyen összpontosulnak az effajta kötetek. A küldőkönyvtárban egyébként 120 kiadvány található, de nem lehet pontosan mérni, mert állandóan küldenek közülük az olvasóknak, az állományt pedig folyamatosan pótolni kell. Az olvasók a magyar költészet iránt is érdeklődnek, ugyanakkor Szabó Csabáék a kortárs irodalmat is szeretnék megismertetni a román közönséggel: például az erdélyi származású Dragomán György, Bartis Attila vagy Esterházy Péter műveit, amelyek szintén megvannak a könyvtárban – Esterházy Egy nő című művét recenzálták is már román olvasók. Szabó Csaba kifejtette, a román közönséget a portál olvasói alkotják, de jó viszonyt ápolnak román líceumok tanáraival, akik diákokat toboroznak. Hozzátette, komoly munka felkutatni azt is, hogy mely magyar művek vannak lefordítva románra, hiszen nincsen erről teljes kimutatás. Arra is kitért, a szervezetet 2014 őszén indították, hiszen egyértelmű volt, hogy az érdeklődő románságnak szüksége van információkra a magyarokról, ők pedig örömmel vállalják a feladatot, és sokat dolgoznak azon, hogy közelítsék egymáshoz a két kultúrát. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 30.A legnépszerűbb szerzők, programok és 3D-s vetítések az udvarhelyi könyvtárbanKorosztálytól függetlenül a kortárs szerzők vitték idén a pálmát a székelyudvarhelyi városi könyvtár olvasói körében. A legkeresettebb szerzőkről, a legsikeresebb programokról, valamint az év elején beindult 3D-s filmvetítésről érdeklődtünk. Közel 45 ezer lej értékben, 1180 könyvvel és folyóirattal gyarapodott idén a székelyudvarhelyi városi könyvtár állománya. Az olvasói igényeket figyelembe véve saját költségvetésből 18 ezer lejre vásároltak szépirodalmi műveket, a többi kiadvány adományként, egyesületektől, illetve természetes személyektől került az intézmény tulajdonába – tudtuk meg Kovács Erzsébet könyvtárostól. Hozzátette, vásárláskor elsősorban az volt a cél, hogy a piacon újonnan megjelent kiadványokból minél több kerülhessen az olvasók kezébe, ezért többségükből egy példányt szereztek be. A székelyudvarhelyi olvasók körében továbbra is népszerűek a skandináv írók, ugyanakkor előszeretettel lapozgatják a kortárs szerzők műveit is: mindent „fogyasztanak” a szépirodalomtól a szórakoztató irodalomig, a történelmi regényektől a családregényekig. A felnőtt olvasók körében a magyar írók közül Dragomán György, Fejős Éva, Fábián Janka, D. Tóth Kriszta népszerűek, míg a külföldi szerzők közül sokan Nicholas Sparks, Ken Follett, Stephen King, illetve Moyes Jojo írásait kedvelik. A fiatal korosztály mindenre nyitott, szívesen veszi kézbe a szép, új könyveket. A kisiskolásoknál továbbra is hódítanak a Berg Judit- és Nyulász Péter-sorozatok, valamint a Zizi és a Ropi naplók, a tinédzsereknél pedig Szabó Magda, Laura Leiner, illetve Geronimo Stilton regényei. A legkeresettebb, egy-két példányszámos kiadványok nem is kerülnek a kölcsönző polcaira, hiszen az olvasók várólistára iratkozva, sorrend szerint kapják azokat kézhez, nem ritka esetben akár egy évnél hosszabb idő után. Csak január elején összesítik az adatokat, így egyelőre nem lehet pontosan tudni az új tagok számát, de Szőcs Endre igazgató szerint az Iskola másként, a könyvtári foglalkozások, valamint a 3D-s filmvetítések hatására a tavalyihoz képest idén megduplázódott a könyvtárba beiratkozók száma. Több nagyszabású programot rendeztek az intézményben: így például az év elején meghirdetett irodalmi pályázaton közel 160 iskolás vett részt, rendezvénysorozattal ünnepelték a kultúra napját, megtartották a nyitott könyvek éjszakáját és a sakkversenyt, pedagógustalálkozót hoztak tető alá. Ez utóbbinak elsősorban egyfajta igényfelmérés volt a célja, megtudni, milyen kiadványokkal segíthetik az iskolai tevékenységeket, ugyanakkor ennek következménye a nyár végén közel kétezer lejre vásárolt 3D-s nyomtató, illetve a tudományos terem létrehozása. Mivel a társasjátéktermet csak délután használják, ide kerültek mindazok az eszközök, amelyek a fizikai, csillagászati és biológiai kísérletekhez szükségesek, így délelőttönként a gimnazisták ide jönnek szórakozva tanulni. „Akkora lett az érdeklődés, hogy már nem tudjuk tartani a lépést, hiszen a hely mérete csak kiscsoportos tevékenységet enged meg. Hasonlóképpen a vakációs foglalkozások is nagyon népszerűek. Egy csoporttal indultunk, de most már kettő sem elég” – újságolta Szőcs Endre. Eddig kizárólag a székelyudvarhelyi 5–8. osztályosoknak tartottak kvízversenyt, a későbbiekben azonban szeretnék bevonni a környező települések iskolásait is, két-három fordulós vetélkedőt rendezve. Az olvasókör bevált, megpróbálkoztak egy bélyegkör létrehozásával is, ami egyelőre nem igazán működik, ám az intézményvezető ennek jövőjét illetően is bizakodó. 3D-s filmek a vásznon A látvány- és hangzóanyagteremben az igényes, gondolkodásra serkentő keddi filmklubok mellett februártól 3D-s szórakoztató és családi filmeket is vetítenek. Itt havonta kétszer, minden második és negyedik pénteken este egy-egy felnőtteknek szánt, szombat délelőtt pedig egy gyerekfilm tekinthető meg – tudtuk meg Szabó Károlytól, a részleg vezetőjétől. A nézettség alapján a kicsiknél legkedveltebb a Moana és a Rio, a felnőtteknél pedig A hetedik fiú, az Avatar és a Majmok bolygója volt. Állandó közönség gyűlik össze minden hónap szerdáján a Kinedok dokumentumfilmklubban, és évek óta konstans közönségük van a filmfesztiváloknak is. Sikerként könyveli el, hogy visszaszoktatták az udvarhelyi közönséget a vetítőterembe, mint megjegyezte: „ez melegágyat teremt az intézményesített mozi létrehozásának”. Dósa Ildikó / Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-58
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
